Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Műhely - Antal Tamás: A szegedi királyi biztosság közjogi háttere. Adalék Szeged dualizmuskori közigazgatás-történetéhez (1879-1883)
256 Műhely legalkalmasabb görgényi uradalomban „a fa már a lábán eladva lévén” nem állt rendelkezésre megfelelő készlet, így az csak az ország szintén másik szegletében elhelyezkedő máramarosszigeti és a liptóújvári uradalmakból volt szállítható, bár az utóbbi esetében a drágább nem vízi utat is igénybe kellett venni. A számításai szerint azonban, ha a fát a kitermelés helyén mindjárt felfurészelik, a szállítás összköltsége onnan sem lett volna több, mint Máramarosszigetről. A miniszter a szegedi sóhivatalnál tervezte a faraktárt elhelyezni úgy, hogy a faanyag az igénylőknek „a termelési költség szerint megállapítandó minimális árak mellett adassák, sőt egészen szegény embereknek kivételesen az annak idejében megállapítandó módozatok szerint még azon áron alól is szolgáltassák ki épületfa.” Szapáry felvetette továbbá, hogy a monarchia két állama részére évenként felváltva rendezni szokott rendes sorsjáték mellett - amelynek bevétele akkor éppen az osztrák tartományokat illette - a szegedi károsultak megsegítésére egy újabb sorsjátékot is szervezni kellene. A kormány tagjai mindkét indítványt támogatták.5Az április 19-i ülésén a Tisza Kálmán vezette miniszter- tanács6 már konkrét elveket dolgozott ki: abban állapodtak meg, hogy Szegedre nézve önálló, a rendkívüli körülményeknek megfelelő és „lehetőleg rövid” kisajátítási törvényt kell alkotni, amelyben az országgyűlés elrendeli „az e célra kijelölendő hatóság által megállapított elrendezési terv végrehajtását s annak alapján történő építkezéseket azon körülmény miatt, hogy valakinek telkét vagy annak egy részét el kell foglalni, megakadályozni nem lehet, az elfoglalt telekért vagy telekrészletért az illető tulajdonos vagy készpénzben vagy más teleknek átengedése által kárpótolandó”. Másik irányelvül hozzátették, miszerint az egész telkének kisajátítását bárki csak akkor követelheti, ha az ingatlanából annyit vontak el, hogy az önálló ház emelésére ekként nem alkalmas. Ha pedig a szabályozási terv alapján egy telekhez a szomszéd ingatlan egy része hozzácsatolandó, ez utóbbi részletért való kártalanítást az előbbi telek tulajdonosa vagy a hatóság fizesse meg. Ha az összeg tekintetében nem jön létre megegyezés, az 1868. évi kisajátítási törvény szerinti eljárással kellene a jogvitát rendezni, de szűkebb határidőkkel, mint amilyeneket az említett törvény tartalmazott, és az ügyek a bíróság által soron kívül volnának tárgyalandók esküdtszék nélkül. A törvényjavaslat elkészítését Pauler Tivadar igazságügyi miniszterre bízták.7 Ugyanezen ülésen döntöttek arról is, hogy a felállítandó kormánybiztosságot törvénnyel kell szabályozni, a szerv hatáskörére és szervezetére pedig a következőket rendelték: a királyi biztos mellé a közlekedési, az igazságügyi és a pénzügyminiszterek egy-egy közege, valamint egy számvevő rendelendő ki, 5 MT Jkv. 1879. április 2.: 2, 3. pontok (4-6. p). 6 KOZÁRI 2003. 358-427. p; BÖLÖNY 1978. 50-51. p. 7 MT Jkv. 1879. április 19.: 1/1. pont (3-5. p).
