Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Perényi Roland: Renitens járókelők. A városi térhasználat konfliktusai Budapesten 1873-1918
234 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben elhanyagolása miatt fizetett az Országúton lakó Schildorfer József áprilisban 2 forint, majd júniusban „tiltott helyen vizelés” miatt újabb 2 forint büntetést. A harmadik „visszaeső” a minden bizonnyal vendéglős foglalkozású Somody Károly volt, akit kétszer - júniusban és októberben - büntettek meg előbb 5, majd 10 forintra a zárórára vonatkozó szabályok be nem tartása miatt. A visszaesők között azonban a leginkább „renitensnek” a vízivárosi lakhelyű Tagwerkshoffer (másutt Tavershoffer, illetve Tewerkhoffer) Antalt kell tekintenünk, aki áprilisban „hivatalban tanúsított szemtelen goromba viselkedés” miatt 10 forintos büntetést kapott, majd augusztusban előbb sebes hajtásért újabb 5 forint befizetésére kötelezték, s végül októberben testi bántalmazással - és újabb 5 forintos büntetéssel - egészítette ki „bünlajstromát”. Az itt elemzett bírsági napló, amint azt láthattuk, nem alkalmas messzemenő következtetések levonására. Ugyanakkor e ritka forrás bepillantást enged egy városrész hétköznapi konfliktusaiba, amelyek az itt lakók városi szabályrendeletekhez való viszonyáról árulkodnak. Dolgozatunk következő, utolsó fejezetében a köztérben elkövetett kihágások speciális típusával, a koldulással és csavargással foglalkozunk. Csavargás, koldulás = normaszegő térhasználat? A koldulás és csavargás természetesen nem csupán a századforduló táján jelentett problémát a városvezetésnek, hiszen a pesti és budai tanács már jóval a városegyesítés előtt törekedett a koldulok és csavargók városból történő eltüntetésére, ez azonban legtöbbször a tiltások megújításában merült ki. A hatóságok a 19-20. század fordulóján sem voltak képesek igazán hatékony választ találni erre a kihívásra, annak ellenére, hogy számos terv született a kérdés megoldására. Addig ugyanis, amíg a csavargás és koldulás hátterében lévő szociális problémák (munkanélküliség, szegénység) kezelésére nem jön létre megfelelő intézményi háttér - és erre az I. világháború kitöréséig nem került sor, pontosabban kevés olyan szociálpolitikai döntés született, amely a megoldás irányába mutatott-, addig a jelenséget megszüntetni nem lehet. Ezzel természetesen a témával foglalkozó szakemberek is tisztában voltak. Ahogy azzal is, hogy hiába igyekeznek törvényekkel, rendeletekkel definiálni a csavargást és a koldulást vagy akár a munkanélküliséget24, az továbbra is meglehetősen képlékeny fogalom marad, s annak megállapítása, hogy valaki ezen kategóriák valamelyikébe sorolandó, végső soron az utcán intézkedő 24 A munkanélküliség „feltalálásához” lásd ULICSKA 2001.
