Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Fábián Borbála: A közvilágítási norma: az utcavilágítás mint társadalmi elvárás a 19. századi magyarországi városokban
Fábián Borbála: A közvilágítási norma: az utcavilágítás mint társadalmi... 179 nehezebb a városok közjogi helyzetéhez kötni, hiszen a technika lehetővé tette, hogy bármekkora település viszonylag kis költséggel bevezesse. Magyarországon is lezajlott a gáz és a villanyvilágítás versenye. Például Éhen Gyula is a gázvilágítást — Auer-égővel — javasolta utcavilágítás céljára,25 hiszen ez volt a már jól bevált technika, míg a villanyvilágítás szinte évente változott, kezdetben nem volt megbízható, az ívlámpák pedig túl erős fénnyel világítottak. A vita egyik megoldása az volt, hogy néhány gazdagabb törvényhatósági jogú városban (Temesvár, Pozsony, Kassa, Szeged, Szabadka, Miskolc, Sopron, Székesfehérvár, Budapest, Pécs, Fiume, Nagyvárad, Kassa, Arad, Kolozsvár, Debrecen, Újvidék, Marosvásárhely; a kivétel csak két rendezett tanácsú város: Szombathely, Nagyszőlős) „kombinált világítást” vezettek be.26 Aujerszky Lipót 1883-ban, a fővárosi Siemens-gázlámpák elhelyezésére tett javaslatának bevezetésében így foglalta össze a világítás fejlődését: „A világon, tudvalevőleg, megállapodás nincsen, minden irányban tapasztalunk folytonos fejlődést és haladást. Ezen haladás azonban fokozott követelményekkel jár; így vagyunk a világítással is. Ma nem elégszünk meg már oly világítással, melyet csak 30 év előtt is valódi áldásnak tekintettünk, sőt talán pazarnak is mondottunk volna. Igaz, hogy módunkban is áll jobb világításra szert tehetni, mert a haladás folytán jobb, tökéletesebb fényforásókkal világítják meg mint régebben; de erre szüksége is van a kifej lődöttebb tudomány-, ipar s kereskedésnek.”27 Már az 1860-as években felvetődött a „világítási fejlődési fokok” kérdése, tehát hogy a városoknak végig kell-e járniuk ezeket, vagy egyből tökéletesebb világításra ugorhatnak. Például Szegeden 1865-ben egyszerre vezették be a belvárosban a gázvilágítást és a külvárosok utcáiban a kőolaj világítást. 1864-ben erről a dilemmáról írta a szegedi újságíró: „Miért kellene nekünk a világítás minden stádiumán keresztülmennünk, ha azonnal a tökéletesebbhez juthatunk? Az volna aztán csak a rossz gazdálkodás, ha most a photogén- vagy petroleum lámpákra költenénk, s aztán ezek célszerütlenségéről meggyőződvén, néhány év múlva azokat ismét el kellene vetnünk, és ha világítást akarunk, vagy a primitiv olajmécsekhez visszatérünk, vagy mégis csak a légszeszhez folyamodunk.”28 A világítóanyagtól független, hogyan szervezik, kezelik az utcák éjszakai világítását. Az erre vonatkozó kétféle norma a 19. század első felében alakult ki. A város vagy vállalkozónak adta bérbe - árlejtés útján, aki a legkevesebbért 25 ÉHEN 1897. 92. p. 26 TIKOS 1898. 4. p; MOLNÁR 1913. 27 BFLIV.1407.b. II. 728/1883. 28 Szegedi Híradó, 1864. jan. 20. 2. p.
