Ságvári Ágnes (szerk.): Pest város topográfiai mutatója 1. Belváros, Lipótváros - Levéltári dokumentáció 2. - Topográfiai mutatók 1. (Budapest, 1975)
Bevezetés
BEVEZETÉS A topográfiai mutatók sorozatának kiadásával Budapest Főváros Levéltára egy újfajta levéltári segédlet kialakítására vállalkozott. E mutató ugyanis, az eddigi levéltári segédletektől eltérően nemcsak az iratokban való tájékozódást segíti, hanem egyúttal specifikus forréspublikációnak is tekinthető, amely közli a régi telekkönyvi számokat és meghatározza az általuk jelölt ingatlanok mai helyét. Ezzel mentesiti a kutatókat az egyes ingatlanok helyrajzi meghatározásával járó, gyakran igen nagy mennyiségű, zömében kíméletre szoruló levéltári anyag mozgatását és átnézését igénylő aprólékos kutatástól, melynek időigényessége számos esetben nem is áll arányban egy-egy, gyakran zárójelbe kerülő adat fontosságával. A topográfiai mutatók összeállítását az tette szükségessé, hogy a főváros történeti városrészeiben fekvő ingatlanok számozása a XVIII-XIX. században igen gyakran változott. Meghatározott időközökben, városrészenként újrakezdődő számozással összeírták az ingatlanokat, és az egyes telkek vagy házak számai az összeírás változó rendszere, változó topográfiai sorrendje szerint, illetve az egymást követő összeírások időontjai között végbement telekosztódások és telekösszevonésok, vagy uj telekkiosztások következtében gyakran változtak. Ráadásul a telkek nyilvántartásának, számozásának rendszere Budán és Pesten eltért egymástól. Budán ugyanis a XVIII.századtól kezdődően az a gyakorlat alakult ki, hogy az osztódások, összevonások vagy uj parcellázások során keletkezett telkek a következő telekösszeirásig nem kaptak uj számot, hanem az eredeü (vagy szomszédos) telek száma mellé irt törtjellel vagy betűjellel jelölték őket mindaddig, mig a következő telekösszeirás alkalmából az összeírás sorrendjének megfelelő, uj számot nyertek. Az ingaüan megjelölésére mindig az utolsó összeírásban nyert összeirási szám szolgált, s az ingatlanok száma összhangban volt meghatározott topográfiai sorrendjükkel. A telkek számának változásakor a telekösszeirások mindenkor feltüntették az ingatlan korábbi számét is. Pesten a telkek számozása illetve átszámozésa a XVII.század végén szintén topográfiai sorrendjüket követte, de az 1700-as évek után keletkezett telkeket nem a topográfiai rendjüket, hanem a telek keletkezésének időrendjét tükröző növekvő számokkal láttáik el, s ennek következtében az egymást követő számok a városrész különböző pontjain fekvő ingatlanok megjelölésére szolgáltak. 1786-ban Pesten is bevezették a házak sorrendjét követő időszakos ujraszámozést, de az 1840-es évekig az 1733-ban nyitott, és az 1800-as évekig használt telekkönyvbe bevezetett változatlan számokat (Grund Buch Nummer) tekintették az ingatlanok hiteles nyilvántartószámának, csak ezek mellett,kiegészitésként adva meg a 15-20 évenként változó ház- vagy telekösszeirési számot (Popular Nummer). Az 1840-es évektől kezdve a budai gyakorlathoz hasonlóan, a városrészen végigfutó házszám (Popular Nummer) váíit a nyilvántartás alapjává. 3
