„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)
VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Budapest oktatásfejlesztésének irányelvei (1969)
Az elmúlt öt évben a fővárosi középfokú intézményekbe felvett vidéki fiatalok száma alig változott. A vidéki tanulók viszonylag magas arányának oka az ipar budapesti koncentrációja, mely kedvező szakmai hátteret, feltételeket biztosít az elsősorban szakképzést nyújtó intézmények számára. Ennek eredményeként az országos munkaerőigényt is kielégítő szakmai középiskolák jelentős része Budapesten működik. (A technikumokban a vidéki tanulók aránya 30-35%.) A vidéki tanulók budapesti felvételének indokoltsága nemcsak a kedvező képzési feltételekkel rendelkező oktatási hálózattal magyarázható, hanem azzal az általános gyakorlattal is, hogy több, az ipar számára nélkülözhetetlen szakmába (pl. építőipar, öntő, kovács, stb.) az utánpótlás csaknem kizárólag vidéki fiatalokból biztosítható. 1968-ban csökkent a vidéki tanulók felvételi aránya, mert a demográfiai hullám miatt megnövekedett budapesti 8. osztályt végzett fiatalokból emelkedett a középfokú intézményekben továbbtanulni kívánók száma, e jelenség azonban csak átmeneti. A középfokú oktatás egyik leglényegesebb kérdése az oktatás struktúrája: ez a fővárosban az elmúlt évtizedben az I. éves tanulók száma alapján a következőképpen változott: Tanév Gimnázium Szakképzést nyílj tó középiskola Szakmunkástanuló iskola Összesen fő ossz.létsz. %-ában fő ossz. létsz. %-ában fő ossz. lctsz. %-ában fő ossz. létsz. %-ában 1960/61. 9.672 29,9 4.989 15,4 17.697 54,7 32.358 100 1961/62. 1 1.290 33,3 5.560 16,4 17.009 50,3 33.859 100 1962/63. 11.049 31,2 5.721 16,1 18.648 52,7 35.418 100 1963/64. 10.396 30,3 6.428 18,7 17.521 51,0 34.365 100 1964/65. 8.491 25,1 7.712 22,8 17.606 52,1 33.809 100 1965/66. 8.182 23,6 7.442 21,5 18.991 54,9 34.615 100 1966/67. 8.080 23,1 7.089 20,3 19.821 56,6 34.990 100 1967/68. 8.836 22,7 8.663 22,4 21.353 54,9 38.852 100 1968/69. 9.333 22,5 10.251 25,2 21.450 52,3 41.034 100 565