„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Solt Ottilia „Kész a leltár". Egy budapesti kerület alacsony jövedelmű munkáscsaládjai (1975)

Ha egy családban öten, hatan vagy többen élnek, akkor a szobában el sem fér annyi ágy, ahányan vannak, el sem fér annyi szekrény, amennyiben a holmit tartani lehet. Azt tapasztaltuk, hogy a lakások egyharmadában a szobában nincs is asztal, és az egész lakásban nincs annyi szék, hogy mindenki egyszerre leülhessen. Feleannyi ágy van, mint ahány személy. A lakások negyedrészében a szobát nem lehet fűteni, nincs benne kályha. A fűtött szobák is rosszul fűtöttek, mert vaskályha áll bennük, és tél végére általában elfogy a tüzelő is. Nem egy esetben előfordul, hogy széntüzelésű takaréktűzhelyen vagy vaskályhán főznek és fűtenek egyúttal. A fűtetlen vagy rosszul, kényelmetlenül fűthető szobákban csak aludni lehet, az élet a konyhába szorul. Itt is szűk a hely. Öt-hat, sőt nyolc családtag ellátására sütő nélküli kis rezsó szolgál, ami eleve nem teszi lehetővé, hogy változatosan lehessen enni. Hűtőszekrény egyetlen vizsgált alacsony jövedelmű családban sincs, és egyéb háztartási gép is kevés van. A családok felében egyáltalán semmiféle gép nincs. A háztartási gépeken kívül — amelyeknek igazából itt, a szűk helyen, nagy családok ellátásában lenne funkciójuk — alapvetőbb eszközök is hiányoznak a háztartásokból: ötfős, vagy annál is népesebb családoknál ötnél kevesebb bögrét, villát, kést találtunk, s nem jut mindenkinek egy-egy lapos- és egy mélytányér. Az alacsony jövedelmű munkáscsaládok lakásaiban a berendezési tárgyak általában „alkalmi" darabok: azaz használtan kerülnek oda. Az összeírt családok darabjainak összesen kétharmadrésze ilyen. A környéken lakó szomszédok, rokonok kiselejtezett bútorai kerülnek hozzájuk olcsón vagy ajándékba. [...] A laksűrűség és a berendezés különbsége az alacsony jövedelmű és a közepes jövedelmű munkáscsaládok szoba-konyhái között valóságos szakadékot teremt. A közepes jövedelműek lakásai általában rendezettebbek, tiszták, ápoltak, az alacsony jövedelmű munkáscsaládok lakásai kényelmetlen szállások. Az ilyen lakásokban élő gyermekek majdnem hajléktalanok, és a hajdani hajléktalanok életmódját élik. A szűk lakás, amely lehetetlenné teszi a magányt és a társas érintkezést egyaránt, a magányra és társaságra vágyó gyerekeket is az utcára kényszeríti. Mire 16-17 évesek lesznek, s valami pénzük is van már, rég elfelejtették, hogy az utcákon, olcsó presszókon, tereken kívül más is van a világon. A piszkos, sivár udvarokon élik életüket a kicsik, az utcákon a valamivel nagyobbak, a tereken a kamaszok. Minden gyerek és gyermekcsoport teremt magának valamilyen világot. Ezeknek a lakásból kiszorult gyerekeknek a „világa" is kiszorul a viszonylag védett, biztonságos falak közül, élményeik egy őket alig védő terepen születnek, itt 533