„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - Polónyi Károly: Budapest városképe (1973)

idő idején az idegenforgalom részére is felhasználhatók. Ez minden bizonnyal a Belváros különféle funkcióinak a pesti Duna-parton való terjeszkedéséhez vezet majd, aminek következtében főleg az Erzsébet-hídtól a Petőfi-hídig terjedő partszakasz városképi megjelenésében várható kedvező változás. Budapest most folyó legnagyobb építőtevékenysége (amely dimenzióit tekintve csak a nagyvárossá alakulás lendületének építkezéseivel vethető össze) a tömeges lakásépítési program. Jelenlegi technológiai felkészültségünknek és szervezési képességeinknek megfelelően, e program csak a házgyárak által készített elemekből épített lakótelepek, összefüggő új városrészek formájában valósítható meg. A sűrűn beépített belső városrészek és a régi Kis-Budapest határán létrejött kertvárosgyűrű között sorra épülnek a házgyárak termékeiből összeállított lakótelepek. Az elsők megjelenését a közvélemény a budai hegyek kilátópontjairól nézve, a városszerkezet örvendetes gazdagodásának érezte. Bizonyos, hogy az új lakótelepek pesti oldalt már teljesen körülfogó gyűrűje, a tömeges lakásépítési program részeként megvalósuló kerületi központ rekonstrukciók, a tervezett városrész-központokkal együtt vizuálisan is új léptékű, nagyszabású, az eddiginél differenciáltabb városszerkezetet fejeznek majd ki. A kezdeti öröm azonban hamarosan aggodalommá alakult. Felmerült a kérdés, nem teszik-e a házgyárak uniformizált épületei túlzottan monotonná a várost? Lehet, hogy a házgyáras lakástermelés egyforma épületei a valóságban monotóniához vezetnek, de ez semmiképpen sem lehet szükségszerű. Hiszen a régi paraszt falu, a kisváros és a harmincas években épült budapesti bérházak is lényegében mind egyformák, de azok egyhangúsága miatt sosem panaszkodtunk. Ha azonosak is a panelek, az egész lakást tartalmazó dobozok, sőt nagy részben az épületek is, nehéz elfogadni azt az állítást, hogy a monotónia a nagyvárosban nem kerülhető el. A nagyvárosi élet ugyanis jellegénél fogva sokkal gazdagabb, sokkal változatosabb és mindenesetre sokrétűbb, mint a falusi és a kisvárosi. Nem foglalkozunk ezen a helyen azzal az esettel, amikor kapacitáshiány miatt a lakótelepekhez tartozójárulékos létesítmények nem készülnek el időre, és a lakók „lukas", félig kész lakótelepekre kénytelenek beköltözni. A kérdés a mi szempontunkból itt elsősorban az, hogy sikerül-e a tervezőnek elérnie, hogy az elkészült „lakótelepek" ne állandó táborhelyekké, alvótelepülésekké, hanem élettel teli városrészekké váljanak, hogy a város különféle funkcionális elemei, a történelmi és természeti fejlődés nyomai ne mosódjanak el, hogy az új városrész eléggé „nyílt" legyen, hogy a változást, a növekedést, sőt az individuális igények kielégítését is lehetővé tegye, hogy aktív 483