„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VI. fejezet A VILÁG FIGYELMÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN - Malasenko altábornagy visszaemlékzése a szovjet csapatok 1956 novemberi budapesti harcairól

A nap harci eseményei bebizonyitották, hogy mint a korábbi küzdelmekben, a felkelők most is jelentős erőtartalékkal rendelkeznek. Ellenállási gócaik egyre na­gyobbak lettek, számuk gyarapodott. Több lett a harckocsi-elhárító fegyverük, számos középület felkészült a védekezésre. Meg kellett erősítenünk a városban tartózkodó csapatainkat. [...] Annak érdekében, hogy az ellenállás erős tűzfészkeit, a Corvin mozi környékét, a Budapesti Műszaki Egyetem és környéke egyetemi városrészt, a Moszkva teret, a budai Várat — amelynek mindegyikét 500 vagy még ennél is több fegyveres védett — be tudjuk venni, a hadosztályparancsnokoknak jelentős gyalogsági, tüzérségi és páncélos erőket kellett harcba vetni. Rohamosztagokat kellett szervezni, gyújtólö­vedékeket, lángszórókat, füstgránátokat és egyéb robbanóanyagokat kellett alkal­mazni a harc során. Ezek bevetése nélkül, az ellenállás említett tűzfészkeinek elfoglalására tett kísérletek csak nagy veszteséggel jártak volna, és nem vezettek volna sikerre. [...] November 5-én, a tüzérségi előkészítés után, amelyben körülbelül a 170 löveg­gel és aknavetővel felszerelt 11. tüzérosztály vett részt, Obaturov tábornok hadosz­tályának alakulatai megkezdték az ellenállás egyik erős gócpontjának az ostromát a Corvin közben. Az ellenállásnak a Corvin mozi környékén elhelyezkedő központját, amely a mozit és a környező házak épületeit, valamint a közeli Kilián laktanyát foglalta ma­gába, a 71. harckocsi- és a 104. gépesített gárdaezrednek kellett bevennie. E két tá­maszpont az ellenállás egyetlen csomópontját alkotta. Voltak itt harckocsi-elhárító fegyverek, harckocsik, tüzérségi berendezések, állványos gránátvetők, páncélök­lök; a házak között és az árkádok alatt pedig elaknásították az átjárókat. Az ellenállásnak a Corvin mozi környékén létrehozott gócában tött mint ezer fő tartózkodott, mely állomány magját az építőzászlóaljak harcosai és a felkelés leg­első napjaitól harcoló fegyveres csoportok képezték. 15 órakor a rohamcsapatok megkezdték az ostromot. Az ellenállás Corvin mozi környékén fekvő gócpontját, elnémítván minden páncélelhárító fegyvert, harcko­csijaink három oldalról vették körül. Elsőnek a páncélosok támadtak. 433

Next

/
Thumbnails
Contents