„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS — ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK - Schifferné Szakasits Klára az új vezető réteg életmódjáról

nem szabhatom meg, hogyan vigyék, illetve hozzák az iskolába a gyermeket. Én csak a gyermekek érdekében beszéltem. [...] [...] Nyirkos őszi szél zúdult a városra. Az időjárás barátságtalanná vált. Egy ilyen borongós őszi napon a rádió hírül adta, megjelent az újságokban, s a pártszervezetekben az előadók lelkesen közölték a jelenlévőkkel, hogy Rákosi Mátyás vezetésével kormánybizottság alakult Sztálin 70-ik születésnapjának méltó megünneplésére. Ezután kezdődött a határtalan tömjénezés. Mindnyájan megértük önmagunk megadásának szégyenét: 0 a jelen és a jövendő! Az erő. 0 az, aki egy egész életen át minket vezet. S mi kívülről idéztük mondatait. Idéztük őt, aki a legbölcsebb, a legnagyobb. És se vége, se hossza nem volt az imádatnak. Zengtük dicséretét. „Sztálin nevével épül a világ." Ő maga a tökély, a világ dolgozóinak vezére, tanítója, kormányosa. Ő a termékeny szellem, a mindenség óriása! 0 előre látja a jövendőt, mindent jobban lát és tud. Félelmet nem ismer, bátor, rendületlen. Hidegvérű és körültekintő. Szavai prófétai szavak! Az alakja - hatalmas! A tekintete! Tekintetétől az ellenség megremeg! Sztálin-műszakok, felajánlások, munkaversenyek, sikerek! Sztálin-műszakok, felajánlások, munkaversenyek, sikerek! És tapsoltunk ütemre, csattogott a tenyerünk. Olyan volt ez a taps, mint a bárd, mellyel saját húsunkba hasítottunk. És harsogtuk, perceken át harsogtuk: Sztálin! Rákosi! és tovább zúgtunk: Éljen Rákosi, éljen apárt! Rákosi a párt! S mindezt tettük valamilyen esztelen önkívülettel, miközben kisebb-nagyobb tragédiák játszódtak le a körülöttünk lévők életében. Sok embert szinte korbácsként hajtott a félelem. A taggyűléseken —jól emlékszem — egyesek felálltak, és önkritikát gyakoroltak: elsápadt arccal, lesütött szemmel vallottak — semmiségekről. „Nyugaton él a testvérem, de én a levelére nem válaszolok." „Nagyon bánt és szégyellem, hogy lemaradtam a tanulásban. Rákosi elvtárs beszédét még nem olvastam el, mert—s itt sírva fakadt, s szinte zokogva folytatta —, mert a munkából oly fáradtan érkeztem haza, hogy...", majd felemelt fejjel s hangon jelentette ki: „Felajánlásom Sztálin elvtárs születésnapjára teljesítem!" 339