„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)
IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS — ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK - Az új fővárosi törvény előkészítésére kiküldött különbizottság jelentése (1947 május)
még nem érett meg annyira, hogy ennek akár szorosabb, akár csak tágabb szervezeti összefogásban való megoldása az egész érdekeltség közmegelégedésére, vagy legalábbis közmegnyugvásával megtörténhetnék. Mivel azonban Budapest és környékének közigazgatási szempontból egyesítése előbb-utóbb feltartóztathatatlan, kívánatosnak mutatkozik, hogy az új fővárosi törvényben ez az elgondolás mind a főváro , mind a környék érdekeit szolgáló politikai tartalommal célkitűzésként lerögzíttessék és a törvényben legalábbis annyi rendelkezés vétessék fel, amennyi szükséges ahhoz, hogy a probléma megérlelődhessen. Ilyen rendelkezést kettőt tart a bizottság szükségesnek; az egyik: a leendő közigazgatási kapcsolat területének meghatározása; a másik: a megoldás előkészítésére az érdekközösség problémáinak megtárgyalására az érdekelt közületek és hatóságok képviselőiből tanácskozó és véleményező testületnek a megszervezése. Kívánatos lenne, ha ilyen szervezet, függetlenül a fővárosi törvény reformjának sorsától, már ma megalakulna. Szükségesnek tartja a bizottság még azt is, hogy mindaddig, míg a probléma egészében nem oldható meg, Budapesthez további területek csatolása ne történjék; a főváros érdekében nem célszerű, a probléma megoldását pedig csak megnehezítené, ha egyes területek külön bekapcsolásával foglalkoznánk. Sőt, el kellene kerülni azt is, hogy a környéket illetően bármiféle területi és közigazgatási rendezés történjék az egész probléma rendezését megelőzően. Kerületek A főváros területe közigazgatási kerületekre oszlik. A kerületek kb. a mai területükkel maradjanak meg, olyan kiigazításokkal, amelyeket a földrajzi helyzet, a közlekedési rendszer vagy egyéb okok megokolttá tesznek. A kerületek jogköre olyan irányban fejlesztendő, hogy az a szomszédos települések Budapesthez kapcsolása esetén ezeknek már kifejlett önkormányzati életével összhangba kerüljön. 322