„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS — ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK - Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött munkabizottság üléséről (1945. július 27.)

nek részt a különböző grémiumok, mégpedig egymástól függetlenül. Azt hiszem felesleges a kombináció, ez elejthető volna. El tudom képzelni, hogy az egységes törvényhatósági konstrukcióba az egész téma felfogható, aminek kétségkívül az a legnagyobb erénye, hogy az együttműkö­désnek és a szolidaritásnak megvan a lehetősége és végre is egy egységes politikai alakulatot jelent. Vecseklőy József 5 : Itt van a főváros aggálya a majorizálást illetően. Harrer Ferenc: Nem kell majorizálni. Bíbó István: Szervezetileg micsoda marad a főváros, ha a törvényhatóság me­gyei lesz. Harrer Ferenc: A mai Budapest lesz. Törvényhatóságból és Budapest főváros­ból, ahogy ma van, valamint a következő nyolc megyei városból, amibe össze van­nak foglalva a községek, és áll egy törvényhatóságból. Morvay Endre: Ez egy törvényhatóság? Nehezen tudom elképzelni! Vecseklőy József: Nem állhat Budapestből és egy másik törvényhatóságból. Harrer Ferenc: Akkor nevezzük el másképpen! Morvay Endre: Az egésznek van egy törvényhatósági konstrukciója. Helle László ] : Arról van szó, hogy éppen helyeseljük azt, hogy erre a részlet­kérdésre ki kell térni. Morvay Endre: A legtávolabb eső védőövezeti község éppen úgy részt vesz Bu­dapest közigazgatásában, mint egy terület. Harrer Ferenc: A vármegyei törvényhatóság konstrukcióját tartom be. Ebbe Budapestet beleillesztem. Le kell szállítani a törvényhatósági nevezőre a dolgot. 165 A Belügyminisztérium Városi Osztályának vezetője. 166 Az FKT osztályfőnöke. 307

Next

/
Thumbnails
Contents