„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

III. fejezet BUDAPEST, A „FRONTVÁROS" - Munkácsi Ernő a budapesti zsidóság összeköltöztetéséről

ezt az állásfoglalását közölték a tanácsnokkal, és ez alkalommal dr. Szentmiklóssy a Tanács vezetőségét külön is fogadta, előre is gondoskodva arról, hogy a tanács­kozásra kijelölt időpontban csak megbízható tisztviselői legyenek jelen. Ilyen előzmények után vállalta Szentmiklóssy a megbízatást, de egyúttal a Zsi­dó Tanácsnak ígéretet tett, hogy amennyire csak módjában áll, oda fog hatni, hogy az egész tervet elejtsék, ha ez nem sikerülne, úgy az összeköltöztetést húzza-ha­lassza. A tanácskozás alkalmával dr. Szentmiklóssy bizalmasan közölte főbb voná­sokban Endre László elgondolásait, és megbeszélték, hogy milyen részletkérdé­sekben lehetne enyhítéseket elérni. Kijelölték a házakat Ezután úgyszólván naponta informálta a tanácsot dr. Szentmiklóssy, hogy az ügy­ben milyen lépések történtek. Megmutatta a rendelet tervezetét, és bizonyos vál­toztatásokat is tett kedvező irányban. Felterjesztésében rámutatott arra, hogy telje­sen lehetetlen az összeköltöztetést a házak kijelölésétől számított három hónapi ha­táridő előtt lebonyolítani, illetve az összeköltöztetésre legalábbis három havi ha­táridő szükséges. Rámutatott azokra a veszélyekre, amelyek a keresztény közön­ségre nézve származnának, ha az összeköltöztetést gyorsabban bonyolítják le és ál­talában igyekezett felterjesztésében kidomborítani az összeköltöztetéssel kapcso­latos bonyodalmakat. De minden igyekezete hiábavaló volt, és sor került a házak kijelölésére. A kijelö­lési tervezetet Szentmiklóssy külön osztálya készítette elő a statisztikai hivatalból szerzett adatok alapján, annak figyelembevételével, hogy csillagosnak jelöltek ki minden házat, amelyben 50%, vagy közel 50% zsidó lakott. (Az üzleteket és irodákat nem számították ide.) Endre László először három napban akarta meghatározni az összeköltöztetési időtartamot, és csak nagy nehezen sikerült azt 8 napra kitolni. Már előzőleg és különösen az összeköltöztetési hirdetmény megjelenését köve­tően, valóságos emberáradat özönlött dr. Szentmiklóssyhoz, és a legnagyobb összeköttetéseket is igénybe vették, hogy egyes házak zsidó csillagos jellegét szün­tessék meg, vagy megfordítva, hogy csillagosnak nyilvánítsák. Minthogy dr. Szentmiklóssyt ezekben a napokban alig lehetett elérni (először a Statisztikai Hi­vatalban zárkózott el, majd néhány napi szabadságra ment), a panaszosok — akik többnyire az illető házak keresztény tulajdonosaiból és bérlőiből kerültek ki — a 225

Next

/
Thumbnails
Contents