„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

1. fejezet KONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK A NEMZETI FŐVÁROSRÓL - Molnár Ferenc felszólalása a városegyesítés 40. Évfordulója alkalmából tartott díszközgyűlésen (1913. november 17.)

Molnár Ferenc felszólalása a városegyesítés 40. évfordulója alkalmából tartott díszközgyűlésen 1913. november 17. Molnár Ferenc: [...] A napokban alakult meg a Budapest Barátai című egyesület. Én ismerek egy egyesületet, amely már sokkal régebb idő óta áll fenn anélkül, hogy megalakult volna, amelynek nincs szervezete, alapszabálya, de amelynek rengeteg sok tagja van, fájdalom, ebben a városban és ebben az országban, és ez Budapest ellenségeinek az egyesülete. (Úgy van!) Divattá vált különösen az utolsó tíz esztendőben Budapestet ócsárolni, Budapestet szidni, Budapestet nem szeretni. Kik ennek a nagyszámú, titkos összeköttetésben élő, fájdalom, nagyon is lelkes csapatnak a tagjai? Két részre oszthatom őket. Az egyik részük pestiekből áll, a másik a nem pestiek csoportja. De hár miről ismerni meg azokat a pestieket, akiknek Budapest nem tetszik? Arról, hogy ezt a szót: Budapest, kritikának használják. Amikor egy párizsi ember azt mondja: Párizs, amikor egy bécsi ember azt mondja: Wien, amikor egy londoni ember a maga városáról beszél és azt a várost mint jelzőt használja, az csak dicséret. Ha a francia ember azt mondja valamire: ez párizsi divat, ez azt jelenti, hogy szép divat. Ha a bécsi ember valamire azt mondja: bécsi elegancia, ez igazi eleganciát jelent. De ha a magyar ember azt mondja valamire: ez pesti divat, pesti elegancia, ez mindig kritika, még pedig lesújtó kritika. (Úgy van!) A szó, amely az utóbbi hónapokban, esztendőkben oly népszerűvé vált, hogy: ez Pest! Ez a felkiáltás, amit akkor használnak a pesti emberek, amikor valami hibát látnak, amikor valamivel nincsenek megelégedve, amikor valami felett bosszankodnak, és azt mondják: ez Pest, amit soha még egy szép alkalomnál nem hallottunk, soha, amikor kint a város végén négy-ötemeletes iskolák, gyönyörű paloták épültek, ahová a szegény gyermekek százai és százai járnak tanulni, ott soha nem hallottuk, hogy valaki azt mondta volna: ez Pest! De ha egyszer valami rossz kövezeten a kocsi zörög, és egyszer rossz levegőjű helyiségbe megy be az ember, és egyszer a legkisebb kellemetlenség éri, rögtön ott van a száján: ez Pest! (Lelkes taps.) Igen tisztelt Uraim! Ezzel a csoporttal többé nem szándékozom foglalkozni, mert ezt a csoportot ez ajelszó, amelynek jegyében működik, eléggé jellemzi és azt hiszem, eléggé ismerjük őket ahhoz, hogy bővebben ne kelljen velük foglalkozni. 68