„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Láng Panni: Egy budapesti polgárcsalád mindennapjai

gények özöne sem, később a versek, főleg Petőfitől József Attilán keresztül Verlaine-ig és T. S. Eliot-ig. Színházba, operába gyerekkorunkban legfeljebb két-háromszor jutottunk el évente, akkor is inkább operába, balettet vagy János vitézt, Háry Jánost nézni. Nyáron egyszer egy évben az egész család kivonult a cirkuszba. Szüleim operabarátok voltak, bérletük, páholyuk volt sok éven át. így mi, gyerekek, szinte úgy jártunk az operába, mint más gyerek az iskolába. Anyánk előkészített egy-egy még ismeretlen műre, eljátszotta a főbb motívumokat, elmondta a tartalmat, beleszőve hihetetlen mitológiai ismereteit. Gyerekkorunk nyarai a nagy Labanc úti kertben, a homokozóban, hintákon, fáramászással, uszodába járással a közeli Kadetiskola fakabinos medencéjébe, teltek el. E kirándulásokra vajazott, szalámival megrakott és zöldpaprikával bélelt zsemlyéket kaptunk. Néha, nagy ritkán, ha a szülőknek nem volt esti programjuk, meghívásuk, koncertjegyük vagy ha nálunk nem volt vendégség, nyaranta tán 3-4-szer papa, anyám, a Fräulein, a három gyerek és többnyire Schulz nagyanyám is, autóval mentünk fel a Gugger- vagy Hármashatárhegyre, ahol nem kellett azt vacsorázni, amit tányérunkra tettek, hanem választhattunk tejfeles túró, körözöttes kifli és szalonnás rántotta közt. Utóételként ízes-zamatos erdei szamócát kaptunk, tejszínnel nyakonöntve. Amíg kisebbek voltunk, szüleink— anyám kezdeményezésére és leghatározottabb kívánságára — évente egy-kétszer elutaztak. Februárban Nizzába vagy San Remóba, nyáron Sankt Moritzba vagy csak a közeli Semmeringre. Apám többnyire egy hét után már elunta és egy elfelejtett bírósági tárgyalásra vagy a bankból maga után küldetett hazahívó sürgöny segítségével hol egyedül, hol anyámmal együtt visszajött. Idővel mama remek megoldást talált arra, hogy apám „ne szökhessen meg": hajóutakat szervezett Tripolistól az északi Spitzbergenig. Ezalatt mi a villában maradtunk, ahol a Fräulein és többnyire Schulz nagymama is vigyázott ránk. Nem emlékszem vissza olyan időpontra, amikor ne lett volna legalább a hét végén egy-két meghívásunk gyerekzsúrra, uzsonnára, később táncórára, leányösszejövetelre, házibálra, legkevesebb 10-20, de többnyire 40-60 résztvevővel, vagy mi ne rendeztünk volna garden partyt a lampionfényes Labanc úti kertben. [...] 402