„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Láng Panni: Egy budapesti polgárcsalád mindennapjai

Anyám ágya az ablakfelőli oldalon állt, közvetlenül az éjjeliszekrénye mellett nyílt a tapétaajtó az ebédlőbe. Az ablak egyik oldalán földig érő csiszolt tükör, külön világítással. Az ablak előtt kis dobogón asztalka, támlásszék, anyám hímző- és dolgozóasztalkája. Az ablak után, átlóban elvágva a szoba sarkát állt a toalett-asztal. A női szépségápolás gazdag kellékeit számtalan fiókja rejtette. Az asztal tetejét az obligát ezüst piperekészlet keféi, fésűi, kézitükre és a csiszolt kristály flakonok kölnii, parfümjei foglalták el. A drága francia parfümöket anyám csak ünnepélyes alkalmakkor fújta magára kis piros gumilabda segítségével, amikor magára öltötte legújabb Rotschild Klára modelljét. A híres ruhaszalon pontosan szemben volt lakásunkkal, így mi gyakran előre tudtuk, melyik hölgy milyen új kreációban fog legközelebb nálunk megjelenni. Anyám elvből semmit sem zárt le, kivéve a már említett könyvszekrényt — erkölcseinket féltve a Révay nagy lexikon és más felvilágosító olvasmányoktól —, a szalonban álló dohányos komódot és egy beépített szekrényt az ebédlőben, amelyben a legfőbb kincseket tárolták: drága és különleges italokat, csokoládékat, ritkaságszámba menő konzerveket (ananászt, rákot stb.). Ezeket is inkább sajátmaga és főleg mielőttünk és nem a személyzet elől zárta el. A személyzet iránt vak bizalmat tanúsított a család. Jellemző erre, hogy anyám sok és értékes ékszerét egy zöld bársony dobozban őrizte, aminek kulcsa, zárja nem volt. Ez a doboz pedig, mint mindenki jól tudta a házban, bent állt a hálószobai fehérnemüs szekrényben, melynek ajtajában mindég benne volt a kulcs, anélkül, hogy valaha valaki is rázárta volna. A hálószoba kettős ágya fölött két Fragonard-iskolájához tartozó rokokóbájú, aranykeretes festmény lógott. Ennek a helyiségnek még egy fontos bútorát kell megemlíteni, a díványt, szemben az ágyak lábával, melyen anyám többnyire mintegy félórát aludt naponta az ebéd után. Mire felkelt, apám általában már hazaért a bankból — hétköznap munkájától függően, rendszertelen időpontokban járt haza ebédelni. Mindig egyedül evett, újságolvasás közben kanalazta magába az ételt, majd egy negyed- vagy félórát töltött a díványon, erősen horkolva. Ébresztés nélkül kelt fel, robogott vissza a bankba vagy a városházára, a pártba, ahonnan többnyire csak este 7 és 8 óra között jött haza. 393