„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
3. fejezet TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK SODRÁBAN - A Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat minisztertanácsi tárgyalása (1929. november 13.)
ja, hogy a reá nehezedő súlyos közterhek viseléséért úgy ügyeinek intézése terén, mint a közjövedelmek felhasználása tekintetében megfelelő ellenszolgáltatást kapjon. 163 MOL K 27. Miniszterelnökség. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. Jegyzőkönyv a Minisztertanács 1929. november 13-i üléséről 163 A törvényjavaslat parlamenti vitája december 13-án kezdődött és 1930 április 5-ig tartott. Az ennek eredményeként megszületett 1930:XVIII. te. szakított az önkormányzati ügyek és a főváros által „közvetített" állami közigazgatás megkülönböztetésével, amit az 1872 óta érvényben lévő törvény legalább elvileg kimondott. Szűkítették a főváros szabályrendelet-alkotási jogát, gyakorlatilag parttalanná tették a kormány jogát a törvényhatósági bizottság feloszlatására. A kormány felügyeleti és beavatkozási jogosítványait a törvény lényegében a javaslattal megegyező módon szélesítette ki. A főpolgármester hatáskörét új kinevezési és ellenőrzési jogosítványok sorával növelték meg, és egyben jogot adtak a kormánynak arra, hogy tisztségéből egyoldalúan elmozdítsa. (Később az 1934:XII. te. a főpolgármester választását is megszüntette, és a főispánokhoz hasonlóan kinevezett tisztviselővé tette.) A közgyűlés összetételét illetően a törvény a szavazópolgárok által delegáltak számát 150-ben szabta meg, mellettük az örökös, kinevezett, érdekképviseleti és hivatali tagok a helyek több mint harmadát birtokolták. Az ügyosztályvezető tanácsnokokból álló városi tanács megszüntetésével létrehozott törvényhatósági tanács húsz tagját a közgyűlés választotta, tagja volt a polgármester, az alpolgármesterek és az elnöki tisztet is betöltő főpolgánnester által kinevezett további hat városatya. (A testület ezen összetételénél és az addigi közgyűlési hatáskör jelentős részét átvevő széles kompeteniájánál fogva olyan nagy politikai hatalmat összpontosított, ami az államvezetés és a városházi bürokrácia számára egyaránt kellemetlenné vált, ezért 1934-bn megszüntették.) A kerületek számát a törvény 10-ről 14-re növelte. 329