„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - Horváth János tanácsnok előadói javaslata a szegényügy rendezése tárgyában (1885)

tandíjmentes beírása; 6. a szegény iskolás gyermekeknek tankönyvekkel és taneszközökkel; 7. étkezéssel; 8. meleg ruházattal ingyen ellátása az iskolaszék által; 9. szegény betegeknek adott ingyen fürdő-utalványok és 10. a vagyontalanul elhaltak ingyen eltemetése. Ebből látható, hogy a főváros szegényügye a vegyes rendszerűek közé tartozik, s hogy benne a szegények ellátásának és segélyezésének legtöbb módjáról gondoskodva van, habár az ezekre vonatkozó szabályok egybegyűjtve s a szegényügyi szabályzatba beolvasztva nincsenek. Javaslatom az eddigi vegyes rendszert továbbra is fenntartandónak és fejlesztendőnek tartja; nemcsak azért, mivel ez sokkal olcsóbb a tisztán zárt rendszerű szegényügynél, mely minden szegényt valamely hatósági intézetben teljes ellátás mellett helyez el, tehát a szegénynek igen gyakran többet nyújt, mint mire szüksége van; nemcsak azért, mivel szegényügyünk kezdetleges állapota mellett a zárt szegényügy nagyobb mérvű fejlesztésére megkívántató nagy tőkebefektetésekre a fővárosnak egyelőre gondolnia nem lehet; hanem azért is, mivel a vegyes rendszer a dolog természetes rendjét követve, módot nyújt arra, hogy a szegény a körülmények szerint csak azzal láttassék el, mit a hatóság segélye nélkül magának megszerezni nem képes, tehát csak a tényleges hiány pótlására szorítkozik; és mert a szegényt arra utalja, hogy önerejét lehetőleg felhasználja és mert a rokoni és társadalmi összeköttetés nyújtotta segélyforrásokat is számba veszi és felhasználja, a mi a zárt rendszerű szegényügynél legnagyobbrészt elesik. Szegényügyünk lényeges javításához szükségesnek tartom, hogy annak kezelésébe, a társadalomnak széles rétegei bevonassanak, hogy a lehetőség határáig vitt decentralizáció mellett az egész szegényügy egységes szervezetet nyerjen. Mert habár az 1872:XXXVI. te. 83. §-a olyképp intézkedik, hogy: »a kerületi elöljáróságok különös kötelessége a közsegélyezésre szorult fővárosi szegények, lelencek és teljesen elárvult vagyontalan gyermekek ápolásáról és neveltetéséről gondoskodni és azokat számon tartani«, az eddigi gyakorlat szerint a kerületi elöljáróságok befolyása a szegény ügy minden ágazatára nem terjesztetvén ki, a szegényügy igazságos alkalmazása és a kellő ellenőrzés általuk sokszor nem volt gyakorolható. A kerületi elöljáróságok teendői másfél évtized alatt a közigazgatás minden ágában óriásilag szaporodván, a szegény- és árvaügy ellátásának eddig sem szentelhették azon gondot és fáradságot, melyet az megkíván; és bármely szervezetet nyerjenek az elöljáróságok jövőben, a pauperismus terjedésénél s a szegényügy, 155