„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - Herczeg Ferenc emlékezései a nyolcvanas évek Budapestjére

Ez volt a párbajdivat kora. A vívótermekben mindennap összecsörrentek az éles kardok, a rákosi akácosokban egyre-másra durrantak a Kirner-pisztolyok. A pesti társaság ideálja a párbaj hős volt. Aki valami ostoba véletlen folytán megölte ellenfelét, az a férfiasság arisztokráciájának tagja lett, akire hódolattal tekintettek fel a fiatalok, de csodálatosképpen az idősebbek is. Voltak a fővárosban kompániák, amelyek humorosan terroristáknak nevezték magukat, de komolyan azok voltak, hogy méltók legyenek a nevükhöz. Egyik volt a Kosztka-Hellner-féle, a másik a Ráth-féle; az utóbbi élén a főpolgármester két rajkója állott. Ezeken kívül kisebb rangú éjjeli bolygók is vetélkedtek a botrányhősök pálmájáért. [...] A jogi fakultáson nagyobbrészt olyan ifjakat találtam együtt, akik semmiféle tudomány iránt nem érdeklődtek, hanem csak érvényesülni akartak az életben. „A jogász a jég hátán is megél", szokták volt mondani, és mikor jégről beszéltek, országgyűlési és vármegyei karrierre gondoltak. A fakultáson hihetetlen állapotokba csöppentem bele. A Szűcs Pátri-féle egyetemi kavarodások utolsó hullámai még nem simultak el. A jogászok még mindig azt hitték, hogy időközönkint lármás utcai tüntetésekkel kell megmenteniük a magyar hazát. Az ellenzéki politikusok pedig lelkesen pártolták ezt a pedagógiai rendszert. A Borsszem Jankó-ban Ágai Adolf Bukovay Abszenciusz alakjával gúnyolta az egyetemi ifjúság léhaságát, ezek azonban hízelgőnek találták a szatírát, és a torzképből ideál lett, amelynek sületlenségeit terjesztették és utánozták. A tanáraink semmiféle közösséget nem tartottak velünk. Volt miniszterek, mint Kerkápoly és leendők, mint Szilágyi Dezső, csillagok magasságában ragyogtak az ifjúság feje fölött. Fényes elmék, tudós emberek voltak, de nem tanítók. A fiúk teljesen magukra voltak hagyatva. Sem az egyetem tanácsa, sem a főváros, sem az állam nem törődött a magánéletükkel. Kollégiumokról, menzákról azt sem tudták, miféle fán teremnek. Az akkori liberális felfogás szerint ilyesmi talán az akadémiai szabadság rovására is ment volna. Odúkban laktak, kurtakocsmákban vagy kifőzőhelyeken ettek, drágán és rosszul. Mivel a szállásaik kietlenek és télen többnyire fűtetlenek voltak, az idejük javát kávéházban töltötték. Ha elfogyott a pénzük, ott volt a hitelük. Sok jogásznak, akinek a hónap elején pezsgő volt az itala, a hónap második felében kávé lett az étele. 109