Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

II. A honismeret, helytörténet, helyismeret gyakorlati kérdései

Rákospalotai Múzeum, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény is. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a kétfajta tevékenység — a fellelhető és különböző értékű emlékek gyűjtése s a tudatos, gyűjtési terven alapuló múzeumi gyűjtés jól megférhet egymás mellett, sőt az előbbi az utóbbi hasznos segítője is lehet.

A fentihez hasonló, a gyűjteményeken belül megfigyelhető ugyancsak hibás szemlélet a mindent begyűjteni akarás; olyan tárgyak kutatása, amelyek nem kötődnek az adott helyhez, és azokból országos gyűjtemények is vannak. A kerületi helytörténeti gyűjtemények költségvetése kötött, létszámuk minimális, ezért a kerületben, az adott terület történetéhez nem tartozó tárgyak, iratok stb. gyűjtése luxus, a sajátos, speciális feladatok elvégzését hátráltatja. Kétségtelen, hogy egy-egy hagyaték vagy ajándékozás sokszor kész helyzet elé állítja a gyűjtemények vezetőit, de ennek ellenére sem reális törekvés például a kerületenkénti bélyeggyűjtemények, numizmatikai gyűjtemények stb. létesítése. A gyűjteményekben tehát ne az legyen, ami a környéken általában fellelhető. Nem a sok-sok „kis Nemzeti Múzeum” létesítése a célunk, hanem a történeti szakgyűjtemény az ideális törekvés.

Az előzőekben felvázoltunk néhány gyakori hibát, az alapfeladattól eltérítő elméleteket és gyakorlatot. Mégis, mi az tehát, amit a helytörténeti gyűjtő keressen, kutasson kerületében? Ennek a munkának elemi feltétele a kerület történetének alapos ismerete. Régi mondás: „ahol nincs, ott ne keress”, de azt is mondják, hogy „aki keres, az talál”. A két népi szólás középútja a választható realitás: fel kell mérni az adott terület jellegét, és kronológiai sorrendben, egymásból következően kialakulnak a gyűjtési lehetőség körvonalai. Ezt a felmérést el kell végezni a várostörténet, a topográfia, a politika és munkásmozgalom történet, az egészségügy, a kultúra, az életmód vonatkozásában is.

A lehetőségek felmérése után látszanak a gyűjtemény fehér foltjai, s ennek betöltéséhez már tervszerű gyűjtőmunka szükséges. A helytörténeti gyűjtemények munkásait gyakran kielégíti az, hogy a kerület lakói maguktól is sok értékes tárgyat adnak át, s ez valóban egészséges jelenség is, de nem helyettesíti a rendszeres anyaggyűjtést.

A gyűjteményfajtáknál már szóltunk arról, hogy a tárgy, a tárgyi emlék, a személyi emlék vagy korábbi kifejezéssel élve ereklye, a fénykép és a terület régi lakóinak emlékezései, gyűjtőmunkánk központi célkitűzései. Az elmúlt évek során a hírközlés és szórakozás új eszközei, a különböző új filmvetítési eljárások és a televízió megjelenése következtében hazánkban is nagy változás történt az emberek látásmódjában, látáskultúrájában. Ennek felismerése a legújabb korral foglalkozó múzeológusokban és helytörténeti gyűjtőkben a kiállításokra vonatkozó hasznos tanulságok levonása mellett tévesen alkalmazott gyűjtési elvekhez is vezetett. Egyesek számára nem a tárgy, hanem annak látványossága vált fontossá, technikai megoldásokkal és a dekorativitás fokozásával igyekeztek a film és a televízió eszközeit és hatását alkalmazni. A helytörténeti kiállításoknak az a tanulsága, hogy dekoráció és érdekes technikai megoldások helyett a kiállított anyag tartalmi sokoldalúságával maradandóbb hatást érünk el.

Sokan misztifikálják is a tárgyakat, mint egyetlen eszközt és lehetőségét az elmúlt száz év bemutatásának. Sokan a régészeti tárgyak szépsége utáni nosztalgiából a legújabb korokból sem akarnak mást láttatni, mint tárgyakat. Ezek nem egészséges jelenségek. Életünk sokkal több, mint az ipar, a kultúra stb. jellemző tárgyai. Hogy ennek a szemléletnek fonákságát

98