Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
testületi anyagok, fővárosi és kerületi ügyosztályok iratanyagának, tevékenységének számbavételét a várospolitika, a kerületi vezetés megítélése szempontjából. Az ilyen és hasonló feladatok részletezése helyett egy általánosabb, Budapest története szempontjából — az egész ellenforradalmi rendszer jellege miatt is—jelentős problémát szeretnék megemlíteni. Bevezetőben szó volt arról, hogy az 1919 utáni helyzetben a politikai szabadságjogok korlátozása, az állam beavatkozása, befolyása megerősödött. Ebből természetszerűleg következik, hogy ez az erősödés az autonómiák, a választott testületek, szervek rovására történhetett. Felesleges azt hangsúlyozni, hogy a magyarországi autonómiák között milyen rendkívüli jelentősége, szerepe volt Budapest autonóm jogainak s annak, hogy ezeket a jogokat a növekvő központi hatalommal szemben is megőrizhessék. Budapest ellenforradalmi „meghódítása” már 1919-ben azzal kezdődött, hogy a főváros törvényhatósági bizottságának működését felfüggesztették, a város élére kormánybiztost állítottak. Hasonló intézkedésre még kétszer, egymástól gyökeresen különböző helyzetben és céllal a 20-as évek derekán s a német megszállást - illetve nyilas hatalomátvételt — követően került sor. A központi kormányhatalom s a fővárosi autonónia viszonya szervesen hozzátartozott az ellenforradalmi rendszer jellegéhez, a politikai, az alkotmányos szabadságjogok, a demokratizmus problematikájához. Az ezzel összefüggő kérdések köre kiterjed a különböző fővárosi törvényekre, az egyes fővárosi vezető tisztviselők (főpolgármester, polgármester, elöljárók) valamint testületek (közgyűlés, tanácsülés stb.) hatáskörének, jogainak alakulására, a városháza és a kerületek viszonyára. Ugyanakkor ide tartozik egy szélesebb és bonyolultabb kérdéskör is: az ti., hogy az ellenforradalmi hatalomban osztozkodó jobboldali pártok, s a mögöttük álló társadalmi rétegek, csoportok bizonyos ellentétei is kifejezésre jutnak az autonómia védelméért, illetve korlátozásáért zajló folyamatban, politikai és gazdasági jellegű összetűzésekben. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem csupán politikai, alkotmányjogi problémákról van szó, hanem igen nagy horderejű gazdasági kérdésekről is, mint ahogyan a különböző fővárosi építkezések, beruházások, a város egész gazdálkodása és olyan problémák mutatják, mint a gazdasági szanálás processzusa a 20-as években, vagy a háborús gazdálkodás a második világháború idején. Politikai és városigazgatási kérdés is egyidejűleg a kerületi és központi adminisztráció személyi összetételének, 1919-et követő változásainak, a városi tisztviselői kar politikai magatartásának számbavétele. Sajátos, szerteágazó kérdéskör ez, s része az egész magyar közalkalmazotti réteg történetének, a két világháború között végbement állomány cseréjének, valamint jobbratolódásának. A kulturális élet keretében igen szerteágazó területet kell áttekinteni a kutatónak, amelynek során ismét igen sok, részben már említett új jelenséggel találja magát szemben. Ragadjunk ki ezek közül néhányat. Az oktatásban a korszak egyik jellegzetessége az ún. polgári középiskola típusa és rendszere. Ezzel összefüggésben nemcsak azt kell majd megnézni, hogy hányán és kik tudták elvégezni ezt a középiskolát, hanem azt is, hogy mi volt ennek a funkciója az oktatás rendszerében, hogyan illeszkedett abba a sajátos szisztémába, amellyel az ellenforradalmi rendszer bizonyos mértékig tágította a szélesebb tömegek oktatásának, művelődésének lehetőségét, ugyanakkor viszont gátat is állított az elé, hogy az „úri magyar” társadalomba szolgáló „belépőjegyet” — az érettségit — szélesebb s 10 73
