Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
nak alakulása stb.). De ugyanígy lehetőség van arra, hogy az adott korszakon belül végezzünk el ilyen összevetést. Összehasonlíthatunk azonos típusú, azonos jellegű kerületeket, mint ahogyan nem különben tanulságos egyes esetekben éppen az eltérőek szembeállítása. így például a lakásviszonyok, a kommunális ellátottság stb. tekintetében egy munkás, illetve egy belvárosi vagy budai ún, úri kerület viszonyainak egymás mellé állítása önmagában véve is beszédesen szólhat a különbségekről, s egyben arról, hogy a városfejlesztés irányelveit milyen szociális, politikai megfontolások, milyen társadalmi osztály ok-rétegek határozták meg. 3. Amikor most már tematikusán is számbavesszük s város-, kerülettörténet egyes területeit, ismét emlékeztetni kell a korábban mondottakra. Nem a teljes feladatkört tekintjük át, hanem csupán a legfontosabb kérdésekhez fűzünk néhány, a kor jelenségeivel összefüggő megjegyzést. Az ellenforradalmi rendszer idején Budapest földrajzi kiterjedtsége, a város topográfiája nem csekély változáson ment át. Itt kettős jelenséggel és érdekes feladattal találkozik a kutató. Egyrészt nyomon kell követnie az új közigazgatási kerületek létrehozását s természetesen azt, hogy ezzel milyen változás következett be az érintett kerületek területében, lakosságának számában, összetételében stb., vagyis a kerület egész jellegében. Fel kell tárni, hogyan alakult ki az új kerületek vezetése, kik kerültek be a vezető testületekbe és hivatali posztokra. Ugyanakkor a fővároshoz való szoros kötődésük és számtalan kapcsolatuk miatt foglalkozni kell azokkal a területekkel, városrészekkel is, amelyek a két háború között közigazgatásilag nem tartoztak a fővároshoz, annak egész életét azonban mégis befolyásolták. Ezeknek a peremterületeknek a vizsgálata feladataiban, módszereiben nem különbözik az általánosságban mondottaktól. Jelentőségét e munkának az adja, hogy ennek során találkozhatunk a korszak városfejlődési problémáinak összességével, mégpedig sűrített formában úgy, hogy az 1945 utáni városfejlődés ezek nélkül nem is világítható meg. Gondosan nyomon kell követni az új kerületek létrehozását, Budapesthez csatolását, ezzel összefüggésben azt, hogy a városhoz csatlakozott peremkerületek helyzetében milyen változás következett így be. Meg kell vizsgálni, hogy a fővároshoz került területek a tényleges városiasodásban mennyire jutottak előre, illetve maradtak el (építkezések, út-, víz-, villany-, csatornahálózat, közlekedés, üzlethálózat stb.). Nem közömbös az sem, hogy az új közigazgatási kerületek milyen társadalmi összetételű lakosságot hoztak a fővárosba, hogyan befolyásolták annak korábbi összetételét, milyen következményekkel járt ez a politikai mozgalmak, a politikai élet alakulására, hogyan formálódott ki az új kerületek vezetése, kik kerültek be a kerületeket irányító funkciókba és testületekbe. A városépítés is új, részben „modern” jelenségekkel szolgál. E folyamaton belül érdemes felfigyelni az építkezések jellegére, irányára, az úthálózat, a közlekedés fejlődésére — fejlesztésére. Korszakunk e téren is sok és sajátos ellentmondást mutat. Ami pl. a lakásviszonyokat illeti, ekkor válnak igazán híresekké és hírhedtekké az ún. nyomortelepek (Mária Valéria, 68
