Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
Hantos János: Előszó
már mozgalomról beszélni. A főváros lakosságának helytörténeti érdeklődése és aktivitása új kifejezési formákat teremtett, kiaknázta a technikai vívmányok nyújtotta lehetőségeket és tömeges közművelődési tényezővé fejlődik. A budapesti helytörténeti mozgalomban találkozunk az érdeklődők különböző típusaival. Megtalálható a mozgalomhoz véletlenül kapcsolódó passzív befogadó típus, aki nyitott szemmel jár és felszívja környezete reá gyakorolt hatását. A mozgalom éltetője az aktív érdeklődő, sőt cselekvő típus, aki az előbbit is előbb-utóbb aktívvá teszi. Gyarapodik azok száma, akik különböző anyagokat, vagy adatokat gyűjtenek. Alakulnak közösségek, amelyek ötletszerűen, vagy meghatározott terv szerint, rendszerező és feldolgozó munkát végeznek. És működnek kifejezetten igényes munkát végző szakkörök és bizottságok, amelyek anyag és adatgyűjtésük eredményeit már másokkal is közölni kívánják, kiállításokat rendeznek, elméleti igénnyel feldolgozott tapasztalataikat közreadják, tanulmányköteteket, kerületi monográfiákat szerkesztenek. A felsorolás bizonyára nem teljes. Csak megközelítően vázoltam fel azoknak a budapestieknek a típusait, akik valóban különböző indítékból, de kivétel nélkül városuk iránti érdeklődésből kerültek e mozgalom áramába. Jogos tehát, hogy mozgalomnak minősítjük e sajátos társadalmi jelenséget. Ebben az esetben indokolt lehet az is, hogy a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága és a Fővárosi Népművelési Tanács kézikönyvet szerkeszt. Tanulmánykötetét abban a reményben jelenteti meg, hogy máris sokan várnak hasonló kiadványt, útmutatást, módszertani segítséget újabb ötleteket remélve tőle. A kötet kísérletnek tekinthető, amely vázlatosan kívánja feltárni a helytörténeti kutatás lehetőségeit a fővárosban és a kerületekben. Olyan támpontokat jelöl meg, amelyek — az érdeklődés függvényében — orientálhatják a város történetével ismerkedni kívánók önművelési programját, vagy a helytörténeti kutatás öntevékeny munkásainak tevékenységi körét. Érint a kötet olyan kérdéseket is, amelyek a fővárosi helytörténeti mozgalom gyakorlati eredményeit összegezik és ötleteket adnak mozgalmunk gazdagításához. A kézikönyv tartalmával és szerkezetével mintha összekapcsolná a tudományt a mozgalommal. Nagyon figyelemre méltó törekvésnek tartom ezt. Bizonyos vagyok abban, hogy e mozgalom tartós fellendülése nem képzelhető el a tudomány útmutató és a felfedezés öröméhez hozzásegítő támogatása nélkül. De visszahat-e a mozgalom a tudományra? Ad-e újabb töltést a helytörténet tudományos kutatásának? Meggyőződésem, hogy a tudományra nem lehet hatástalan, ha tömegek érdeklődését tapasztalja tárgya iránt. Talán nem túlzás feltételezni, hogy maga a tudomány is új feladatok megoldására „kényszerül” a helytörténeti mozgalom erősödésével^és növekedésével. Korábban meg nem fogalmazott igények kielégítésére kell felkészülnie. Talán még építhet is e mozgalom eredményeire, támaszkodhat anyag- és adatgyűjtéseire. Sajátos kapcsolat kialakulása lehetséges, tegyük hozzá, szükséges is. A helytörténeti mozgalom nem nélkülözheti a tudomány aktív jelenlétét. A tudomány önmagában nem képes mozgalmat létrehozni, de bármely tudományág iránt megmutatkozó tömeges társadalmi érdeklődés bizonyára képes pozitív hatást gyakorolni a tudomány hivatásos művelőire. Jó, hogy létrejött a tudomány és a mozgalom érintkezése, mert kölcsönhatása állandó indikátora lehet a két pólus fejlődésének. 4
