Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben

ide. A dolog természetéből következik, hogy ezek a források elsősorban az uralkodó osztály történetét jelenítik meg, s belőlük a jogfosztott jobbágyságról csak egyoldalú, az uralkodó osztály szempontjait tükröző képet kapunk. A városi polgárságról már jóval pontosabb adatokat szerezhetnénk az oklevelekből, ha a városok levéltárai nem pusztultak volna el a török időkben. E tekintetben főleg a feudális urak levéltáraiban található oklevelekre támaszkodhatunk, amelyek elsősorban a polgároknak az egyházi és világi urakkal folytatott peres és peren kívüli jogügyleteire vonatkoznak, tehát szintén egyoldalúak.

Mindezek ellenére az okleveles anyag a legfontosabb forrásunk, s mint az egykorú jogi írásbeliség emléke szükségképpen hiteles adatokat tartalmaz. Nélküle lehetetlen lenne fővárosunk történetének megírása. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek hamis oklevelek — az okirathamisítás nem a modern kor találmánya —, de egy középkorban hamisított oklevél is tartalmazhat korára vonatkozóan felbecsülhetetlen adatokat. A továbbiakban — a teljességre való törekvés igénye nélkül — néhány fontos oklevéltípust sorolunk fel.

A helyrajzi kutatás legfontosabb forrásai az űn. határjárások, amelyeket általában birtokbaiktatás alkalmával rendelt el valamelyik bíróság vagy hatóság. Ilyenkor a szomszédok jelenlétében a küldő szerv megbízottja egy egyházi testület által (ún. hiteleshely) kiküldött személy jelenlétében végigjárta a szóban forgó terület határát. A határjárásról a hiteleshely állította ki az oklevelet, és ebben részletesen leírta, hogy hová állítottak határjelet, hol fordultak el más irányba, stb. Szerencsés esetekben ezek a középkori határjárások alkalmasak arra, hogy belőlük ma is rekonstruálhassuk a középkori határokat. A tudományos szakirodalomban különösen ismertek Óbuda határjárásai.

Igen fontos információkat kapunk az ún. hatalmaskodások esetében folytatott vizsgálatok adatait tartalmazó oklevelekből. A feudális anarchia korában gyakran támadt rá valamelyik földesúr a szomszédjára, vagy kiraboltak vásárra menő polgárokat és parasztokat stb. Egy ilyen vizsgálat alkalmával az oklevelekben általában felsorolják a hatalmaskodásban résztvevő személyek neveit, és mivel akkor még — az uralkodó osztály egyes tagjait leszámítva — nem használtak vezetéknevet, a keresztnév mellett rendszerint foglalkozásnevet adtak meg. (Pl. János kovács) Ilyen adatokból lehetett pl. Cinkota lakosságára és iparosodására következtetni.

Megemlítjük még a tizedjegyzékeket is, noha belőlük a középkorból mindössze kettő maradt fenn. (1505 és 1510.) Az egyház ugyanis minden termény után tizedjogot élvezett, és ezért a termést és a fizetett tizedet jegyzékbe foglalták. Budán a budai hegyvidék szőlőtermését tizedelték meg, és az erről készült jegyzékekben a szőlőhegyek sorrendjében haladva tüntették fel a szőlőbirtokosokat, többnyire megadva lakóhelyüket és foglalkozásukat is. Ezek a Buda népességére, foglalkozási megoszlására, utcahálózatára, a már akkor is létező bérházakra vonatkozóan jelentős források sajnos mindmáig kiadatlanok.

Megjegyezzük, hogy már a középkorban is voltak ház-, ill. lakás bérbeadási szerződések, és ezekkel kapcsolatban sokszor merültek fel ma is jólismert problémák. (Pl. egy ház felosztásánál akkoriban sem volt lényegtelen kérdés az illemhely használatának szabályozása.)

35