Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)

I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben

Volga-melletti Bolgáriából származó mohamedánoknak) adományozta. A pesti mohamedánokat 1218-ban oklevél is említi. A XIII. század első felében azonban már németajkú város lett, amelynek határa kiterjedt a Duna jobbpartjára is. A mai Tabán - „Kisebb Pest”, vagy Kelenföld (!) néven - Pesthez tartozott. 1241-ben a mongolok Pestet is felégették. A már említett Budafelhévíz kialakulása szintén megelőzte a tatárjárást, vásárát — „Gézavására” néven — 1148-ban, templomát 1187-ben említik. Rajtuk kívül még számos falu létezett 1241 előtt fővárosunk területén: így pl. 1067-ben említik a XX. kerületre eső Gubacsot, valamint Csabát (XVII. kér.) is.

IV. Béla király az 1240-es években alapította a mai budai Várhegyen Buda városát, ahová áttelepítette a tatárjárás után Pestet újra benépesítő polgárok nagy részét. Ezt az intézkedést a tatárjárás szomorú tapasztalatai és a védelmi igények egyaránt indokolták. A Várhegyet fallal vették körül, a király pedig palotát építtetett a déli hegycsúcson. Az új városhoz került az eredetileg Budafelhévízhez tartozó, a Várhegy és a Duna közé eső terület de a Vártól délre eső „Kisebb Pest” is, amelyet később Alhévíznek neveztek el. A nagyobb Pest függő viszonyba került Budától, és csak a XV. században nyerte vissza önállóságát. A két szomszéd város azonban a jogi szétválasztás ellenére továbbra is gazdasági egységet alkotott és így gazdaságtörténeti szempontból egynek tekinthető. (Ezt a XVI. század elején maguk a kortársak is így látták.)

Buda a XIII. század második felétől kezdve gyakorlatilag Magyarország fővárosa, és annak tekintik 1541-ig még akkor is, amikor az uralkodó — mint pl. I. Károly és I. Lajos — nem itt, hanem Temesvárott, vagy Visegrádon lakik. A régi főváros, Óbuda — amely eredeti Buda nevét az új város alapítása után kénytelen felcserélni — fokozatosan kezdi elveszíteni jelentőségét. A várost és területét 1355-ben a király felosztja egy királyi és egy egyházi (káptalani) részre. (1343-tól kezdődően egyébként Óbuda a mindenkori királyné tulajdonába került.) Az egyházi birtoklás akadályozza a város fejlődését, de a királyné birtokrészének gazdasági virágzását is nehezítette egyrészt a szomszédos új főváros, másrészt az itt alapított apácakolostor és birtokrész, amelynek lakói nem polgárok, hanem a kolostor jobbágyai.

Budapest — helyesebben a területén létezett egykori települések — története szempontjából nagy jelentősége volt a Nyulak szigetén, a mai Margit-szigeten, a XIII. század közepén alapított másik apácakolostornak is, amely birtokolta a budai és pesti vásárvámot és földbirtokos volt a szigeten, Budafelhévíz egy részén, Jenőn (a Margit-híd pesti hídfője) és más környékbeli falvakban, így övék volt Cinkota és (Rákos) Szentmihály is. Az egyházi birtok jogi és gazdasági értelemben — itt is, mint általában - károsan hatott a városi fejlődésre.

E rövid áttekintésből is világosan láthatjuk, hogy Buda és Pest, Buda és Óbuda, valamint a Margit-sziget, és az ahhoz tartozó falvak története között szoros kapcsolat és kölcsönhatás alakult ki, de ez még mindig nem indokolná a mai Budapest középkori története egységes szempontú tárgyalásának lehetőségét, sőt ennek szükségességét. Fő indokunk ebben a vonatkozásban a középkori városoknak az a gyakran élvezett kiváltsága, hogy a város bizonyos — főleg gazdasági jellegű — jogokkal rendelkezett a falain kívül elhelyezkedő területeken. Magyarországon általában, Buda esetében pedig konkrétan két mérföld, kereken

29