Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
Az orgona hangját nemcsak a polgárváros lakói élvezték, hanem játszottak rajta a2 amfiteátrumokban is. Aquincum két amfiteátruma közül a katonavárosi, a birodalom hetedik legnagyobb amfiteátruma volt. Az ókori várost délen a Nagyszombat-Korvin 0. —Viador—Szőlő utcák által határolt területen fekvő nagy amfiteátrum zárja le. Az 1800-as évek elején épült házcsoport alaprajzi formája pontosan követte az amfiteátrum elliptikus alakját, az építéskor a romokat elegyengették, illetve feltöltötték. 1925-ben az egyik ház bontásánál találták meg falainak egy részét. Teljes feltárásukra csak az épületek szanálása után — 1935—39-ben — került sor. A falakat konzerválták, a nyugati oldalon levő nézőtér egy szakaszát kapubejáróval, lépcsőfeljáróval együtt helyreállították. Alaprajza ellipszis alakú, szerkezetét 24 db. „U” alakú tartófal alkotja, amelyekre az üléssorokat helyezték el. Az épület 131 mX 108 m, az aréna 90 m X 66 m volt. 6530m2-nyi nézőterén mintegy 13 000 ember fért el. Az amfiteátrum közelében talált emléktábla szeript az épületet Antoninus Pius idejében az i. sz. II. század közepén emelte a légió II. adiutrix. Ugyancsak a katonaváros területén tárták fel — a Raktár utca és Körte utca sarkán — a háromkaréjos, lóhere alaprajzú ókeresztény temetőkápolna, cella trichora alapját. A kápolna 1. sz. 360-ban épült, alatta még hat, korábbi periódushoz tartozó épület falai hózódtak. A kis romegyüttes parkszerűen kiképezve áll a bérházak közötti téren. Az i. sz. II. század első harmadában a már fallal körülvett város lassan kinövi kereteit. Részben ezért, részben az i. sz. II. század közepén lezajlott quad-markomann háborúkat követő nehéz gazdasági viszonyok miatt, voltak, akik a városi élet sokszor nyomasztó légköréből igyekeztek kiszabadulni, s a több nyugalmat ígérő hegyek lankáin építették fel lakóhelyeiket, ahol igyekeztek maguknak önálló gazdasági életet termeteni. Földművelésre, állattenyésztésre rendezkedtek be. Ez a vidék különösen alkalmas volt szőlőtermesztésre. Aquincum nyugati hegykoszorúján több rómaikori villát tértak föl: a Táborhegyen, a Testvérhegyen, a Hármashatárhegyen, a Szépvölgyben és a Csúcshegyen. A felsoroltak közül ma már csak a Csúcshegyi villa néhány helyisége látható, amelyet a hegy északi lejtőjén 1934-ben ástak ki. A festői környezetben álló hajdani villa 12 helyiséges, földszintes épület, amelynek kutatása azonban félbemaradt. Elképzelhető, hogy az épülethez további termek is tartoztak. Az ismert részek között számos központi fűtéses szobát díszítettek színes falmezők. Különösen jelentős művészi értéket képvisel az egyik szoba hófehér stukkó borítású kazettás mennyezete. A III. kér. Óbudán és Aquincumon kívül a fővárosnak még számos helyén maradtak fenn rómaikori emlékek. Több erődöt ismerünk a Duna jobb partján: Békásmegyer, Csillaghegy, Rómaifürdő, Margitsziget, Császárfürdő, Csalogány utca, a Fő utca, Lánchíd, Tabán, Citadella. De a Duna balpartján — a barbárok földjén — is emelkedtek erődök, pl. a Rákospatak torkolatánál, vagy éppen napjainkban — a korábbi földalatti múzeum beépítéséből — felszínre kerülő Március 15 téri erőd, az Erzsébet híd lábánál. A felsoroltak közül ez az utóbbi maradt meg a legjobb állapotban, amelyet Diocletianus császár épített 294-ben. Az említetteken kívül az aquincumi völgyeket is erődök védték, nyomaikat megtalálták a József, Mátyás, Hármashatárhegyen és a Testvérhegyen. Katonai táborok részletei kerültek elő Albertfalván ás Nagytétényben is. 24
