Gerelyes Ede (szerk.): Budapest helytörténeti kézikönyve (Budapest, 1971)
I. Helytörténeti kutatás a fővárosi kerületekben
A szervezett vagy szervezetlen honismereti mozgalom régészet iránt érdeklődő tagjainak tevékenysége a lehetőségek széles skáláján nyilvánulhat meg. Az ásatásokon való közreműködés módozatairól már szóltunk, de e mellett számos egyéb, hasonló jellegű tevékenységre utalhatunk. Hosszabb ideje tevékenykedő helytörténeti szakkörök vagy magányos gyűjtők esetenként egészen magas szintre emelték területük régészeti adatainak vizsgálatát. Kis helyi múzeumok, önálló gyűjtemények jöttek létre munkásságuk nyomán, csupán a különböző földmunkákból megmentett, a friss szántásból összegyűjtött régészeti leletekből. Lelkiismeretesen és pontosan elkészített lelőhely-térképeket láttam, amelyeken szinte méterre jelölték be a terepjárás alkalmával összegyűjtött topográfiai adatokat. Első pillantásra valóban hasznosnak tűnik az ilyen jellegű tevékenység, különösen akkor, ha az összegyűjtött régészeti anyag gondosan külön csomagolva, megfelelő nyilvántartással utal a térképen jelölt adatokra. Azonban ilyen esetekben is nélkülözhetetlen követelmény a szakszerűség. Minden terepmunka — így a topográfiai is — precízen kidolgozott mozzanatokból tevődik össze, s ha az adatrögzítés és egyéb dokumentációs tevékenység egyetlen fázisa is kimarad, részben vagy teljesen használhatatlanná válnak gondosan összegyűjtött adataink. Célszerű tehát a terepjárás munkáinál is igénybe venni a szakember segítségét, s ez egyaránt érdeke a helytörténeti szakkörön belül és a múzeum falai között folyó kutatómunkának. Budapest területén a Budapesti Történeti Múzeum a gyűjtésre jogosult illetékes szakmúzeum, s ebből adódó feladata a főváros bármely pontján napvilágra bukkanó régészeti leletek megmentése, s a szükséges ásatások elvégzése. Az idézett törvény azt is kimondja, hogy a leletek előkerülésétől számított 8 napon belül mentesíteni kell a kérdéses területet a földmunkák végzése alól, éppen az esetleges leletmentés lebonyolításának biztosítására Bár e rendelet komoly pénzbüntetést helyez kilátásba arra az esetre, ha a felelős személyek nem tesznek eleget a leletbejelentés kötelezettségének, ennek ellenére nem egyszer fordult már elő, hogy értékes lelőhelyek elpusztultak a szándékkal vagy anélkül elmulasztott leletközlés miatt. Éppen ezért komoly támogatást nyerhet a régészet, ha a honismereti mozgalom tagjai rendszeresen figyelemmel kísérik a területükön folyó építkezéseket és egyéb földmunkákat, s ha nyomát is lelik régészeti lelőhelyeknek, azonnal értesítik a múzeumot. Budapest viszonylatában elsősorban a külső kerületekre kell gondolnunk, miután itt számíthatunk csupán, viszonylag nagyobb bolygatástól mentes régészeti lelőhelyek felbukkanására. Egy-egy lakótelep létesítése, a tereprendezések még a nyomát is eltüntethetik az őskori telepnek vagy temetőnek. A hatalmas erőgépekkel végzett földmunkáknál a legalaposabb figyelem mellett is nehéz észlelni az előkerülő régészeti jelenséget — sírelszíneződéseket, települési rétegsorokat stb. Éppen ezért az ilyen helyeket szinte állandó jelleggel látogatni kell. A nagyobb területre kiterjedő tereprendezések a lelőhelyek egész rendszerét tehetik tönkre. Kiváló példa erre Zuglónak a felszabadulás előtti rendezése, amelynek során lehordták a Rákospatak menti homokdombokat, s így megsemmisítették az ezeken levő telepek és temetők többségét. Sajnos e lelőhelyeknek ma már csak szórványos maradványairól tudunk, s ezek legfeljebb sejtetik az elpusztult régészeti objektumok mennyiségét, jellegét. 16
