Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

600 idei szeptember hó 1-ről 37.236. szám alatt kiadott rendeletem 11-ik pont­jára vonatkozó felfejtéseire ezúttal is azt jegyzem meg, hogy miután a 872-diki XXXVI. törvénycikk 9. §-a egy a tanács felügyelete és felelőssége mellett működő külön árvaszék felállítását határozottan rendeli, egy külön árvaszéknek felállítása egyáltalában nem mellőzhető és ennélfogva szükséges, hogy az árva- és gyámügyi bizottmány már most is „árvaszék“ elnevezése alatt foly­tassa működését, a tanács felügyelete és felelőssége mellett és ebbeli a közös közgyűlés által megállapított működése is csak ideiglenesnek tekintendő mind­addig, míg a megalakulandó fővárosi új törvényhatóság az idézett törvény­cikk 9. §-a értelmében az árvaszék végleges szervezéséig és hatáskörére vonatkozó szabályrendeletet megállapítja és helybenhagyásom alá terjeszli. 2. A fővárosi törvényhatóság ügyrendét tárgyazó XVII-ik fejezet 1. §-a második bekezdésének végső sorai, melyek szerint 30 bizottsági tag írásbani kérelmezése folytán is rendkívüli közgyűlés tartandó, a szervezési munkálatból kihagyandók, mert a törvény 57. §-ában tüzetesen lévén jelezve azon esetek, melyekben rendkívüli közgyűlés tartathatik, a szabályrendeletnek e törvény­­szerű intézkedéseken túlterjeszkednie nem lehet. 3. Ugyanezen indokból a munkálat 4. §-ának azon rendelkezései sem állhatnak meg, melyek szerint a közgyűléseken határozathozatalra 60 tag jelenléte szükséges, mert a törvény 60. §-a világosan megjelöli azon eseteket, midőn a bizottsági tagok egynegyed részének jelenléte szükséges és továbbá mert a törvény 62. §-a határozottan rendeli, hogy a közgyűlésen a jelen­levők határoznak, annak 60. §-a pedig, mely a tárgy iránt tüzetesen intéz­kedik, a fönnebbi megszorítást nem tartalmazza. 4. Tekintettel a törvénynek a határozathozatalra vonatkozó világos ren­delkezéseire, mellőzendők a munkálat 7-ik §-ának azon végsorai is, melyek szerint a közgyűlés határozatainak megváltoztatására irányzott indítványok tárgyalhatására nézve újabban hozott végzéshez a jelenlevők 2/3-ának szava­zata szükséges, ez esetben is a törvény 62. §-ának intézkedése lévén alkal­mazandó. 5. A közgyűlési napirendre kitűzendő tárgysorozatról szóló 8. § b) pontja ellen, mely a tanács részéről a közgyűlés elé terjesztendő közigazga­tási ügyekről szól, kifogásom nincs azon esetben, ha itt azon közigazgatási s városgazdászati ügyek érintetnek, melyek a törvény 58. és 81. §§-ai szerint a közgyűlés tárgyalása alá s annak hatásköréhez tartoznak, minthogy minden egyéb közigazgatási ügy a törvény 77. §-a értelmében a tanács mint önálló közigazgatási hatóság által látandó el, miért is minden lehető félreértés kike­rülése tekintetéből az érintett pont, hivatkozással a törvény idézett szakaszaira, a kifejtett értelemben szövegezendő. 6. A munkálat 23. §-a szerint: a) a főpolgármester és alpolgármesterek épen úgy, mint a polgármester, a törvény 107. §-a elvéhez képest, általános szótöbbséggel választatnak; b) háromnál több egyén egyik állomásra sem jelöltethetik ki, és végre

Next

/
Thumbnails
Contents