Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
595 egy része, nevezetesen az 1., 2., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 12., 14., 15., 16., 17., 18-dik pontban foglaltak oly módosításokat tartalmaznak, melyek úgy a 34-es küldöttség véleményével, valamint az ügynek tüzetes tárgyalása folyamában a közös közgyűlés általános többségének nézetével találkoznak, ezekre nézve elhatároztatik, hogy az elsorolt pontokban foglalt módosítások a 34-es küldöttség előterjesztvényének értelmében a közös közgyűlési jegyzőkönyvek illető pontjainál hitelesítés alkalmával a miniszteri biztos elnök úr aláírása és közös közgyűlési jegyző ellenjegyzése mellett beigtattassanak. A tisztelt miniszteri leirat 3., 4. és 14-ik pontjaiban foglalt észrevételeket illetőleg, tekintve azt, hogy azok a tárgyalás folyamában csak is részben találtattak elfogadhatónak, míg másrészről a 34-es küldöttség maga is a szervezési munkálat 3., 4. és 47. §§-ra nézve a miniszteri leiratban foglalt módosításoktól részben eltérőleg, részben pedig azokat elfogadva változtatásokat hoz javaslatba; a most elősorolt pontokra nézve kijelenti a közös közgyűlés,, miszerint a 34-es küldöttség által ajánlott változtatásokat fogadja el; ezen három pontra vonatkozó változtatások azonban a fentemlített mód szerint a szervezési munkálatot tartalmazó eredeti jegyzőkönyvbe csak akkor lesznek beigtatandók, mikor azokra nézve a m.kir. belügyminiszter űr jóváhagyása leérkezendett. Végre a 11, 13, 19. és 20. pontokra nézve kijelenti a közgyűlés, hogy eredetileg hozott határozatához a 34-es küldöttség most előterjesztett alapos és kimerítő indoklása alapján továbbra is ragaszkodik s azoknak az eredeti szerkezethez képesti elfogadását a m. kir. belügyminiszter úrtól a 34-es küldöttség indokolt és meggyőző előterjesztvényének felküldése mellett kéri. 32. Tárgyaltatott a 34-es küldöttség jelentése Széher Mihály küldöttségi elnök úrnak azon indítványára, hogy a fővárosnál rendszeresített állomások — a polgármesteri, alpolgármesteri állomások kivételével, melyekre a törvény 113 §-ában előírt jelentkezés is elégséges — a hivatalos lapban legalább 4 heti határidővel kiírandó nyilvános pályázat útján közöltessenek. Tekintetbe véve, hogy a fővárosi bizottság által betöltendő tisztviselői állomásokra a pályázat kiírása a törvényben az új törvényhatóságnak nincsen fentartva s így annak a közös közgyűlés által leendő elrendelése törvénybe nem ütközik; tekintetbe véve azt, hogy a pályázati kiírás különben is a fővárosi szervezési munkálatok tárgyát képezi; figyelembevéve, hogy a pályázat kiírásának az új fővárosi bizottság megalakulásáig való elhalasztása az új törvényhatóság működésének megkezdését a közszolgálat érdekeinek hátrányára ismét késleltethetné, a közgyűlés magáévá teszi Széher Mihály küldöttségi elnök úr indítványát és ehez képest elrendeli, miszerint a fővárosi bizottság által betöltendő tisztviselői állomásokra a 4 heti pályázat a szervezési munkálat 6-ik §-a értelmében kiírassék, egyúttal felkéretik a m. kir. belügyminiszter, hogy e részen jóváhagyását hovahamarabb megadni méltóztassék. 33. Tárgyaltatott a 34-es küldöttség jelentése Bója Gergely budapesti tanfelügyelő úr átiratára, melyben a budapesti tanítók fizetésének szabályozása tárgyában kelt iskolatanácsi határozat felvétetni kéretik. 38*