Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
587 vonalban pénz- vagyon szempontja forogván fenn, egy külön árvaszék fennállása mellett vagy jót kellene állani a tanácsnak minden ilyen dologban az árvaszék intézkedéseiért, mii a tanácsról fel sem tehetni, hogy egy harmadik tényéért adja oda saját vagyoni felelősségét, vagy pedig a tanácsra, kié a felelősség, kell bízni az árvaügyeket, miként azután természetesen a felelősséget a szó legszorosabb értelmében követelhetni is. így fogta fel a küldöttség ezen kérdést a törvény v.lágos szavánál fogva, mely szerint „az árva és gyámhatóságot a főváros tanácsa útján gyakorolja“ így fogta fel azon passzust, mely „a tanács felügyelete és felelőssége mellett külön árvaszéket“ említ; mely felfogásból kiindulva javasolta a küldöttség azon eljárást is, hogy a felelősség nem is a tanácsnak valamely osztályát, mely épen árvaügyekkel foglalkozik, hanem az összes tanácsot együttvéve terheli, a tagok egymás közötti felosztásnak kérdését maga a tanács intézze el, mint saját benső házi ügyét; valamint így indítványozta volt a küldöttség, elfogadva a közös közgyűlés által is a külön gyámi osztályt, melynek elnöke egy tanácsnok, melynek tagjai előadók, jegyzői, tollnoki minőségben, mint külön árvaszéket, melynek csak votánsai változhatnak a körülményekhez képest, de mindenesetre a tanács intézkedései folytán akként, hogy míg nehány hó lefolyása alatt egyik ciclus meg nem ismerkedett egészen az ügymenettel, addig egy másik ne alkalmaztassák. A törvényben felállított külön jellegnek a mondott módszer által teljesen elég van téve, épen úgy, mint a királyi Ítélőtáblánál például, hol vannak rendes állandó külön fenyítő, telekkönyvi, úrbéri stb. tanácsok, melyek mint ilyenek szakadatlanul folytatják működésüket anélkül, hogy ezen szenátusoknak tagjai is mindég ugyanazok maradnának, sőt ott még az elnök is változik, a tagok pedig évenként többször is. Az így berendezett árvaügyi külön osztálynak, mondjuk külön árvaszéknek az állandó elnök és előadó személyzet által tehát még korrektebb alakja s így nagyobb biztosítéka van, mint báimely bírói testületben felállított külön tanácsoknak. De még eltekintve a törvénytől és mellőzve azon garanciát is, melyet hasonló eljárás több év során át a hatóságnak, a közönségnek nyújtott, nem akarhatta a küldöttség még inkábbi szaporítását a miniszteri rendelet által így is nehezített azon költségeknek, mik a tanácsnokokon kívül állandó rendes árvaszéki ülnökök megállapítása által még inkább bekövetkeztek volna. Egyébiránt a főváros az árvaügy körében soha sem kiméit sem költséget, sem bármely fáradságot, azért biztosítani meri a küldöttség a miniszter urat, hogy akárminő javítás, bármily tökély megközelítésének kérdése merüljön fel az árvaügy körében, a fővárost jövőre is minden helyesebb intézkedés készen fogja találni; most azonban ennyi tömérdek újítás, mondhatni halom konvulziók mellett, midőn a 3 város egyesítésének terhes kérdésein kívül még a benső szervezetnek egy egészen új eddig ismeretlen nagy műve áll előttünk, elég lesz megküzdeni gyámiügyek tekintetében is a kikerülhetetlenül létrehozandó új intézményekkel, milyen a kerületi elöljáróság, az önálló ügyosz