Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

502 havonkint egyszer, a kenyér vizsgálatát pedig hetenkint legalább kétszer eszközölni és a tapasztaltakról az igazgatósághoz hetenkint jelentést tenni. 23. §. Minden vásárfelügyelő köteles a kerületben egy megfelelő rova­tokkal ellátott jegyzőkönyvet vezetni és abba az előforduló vásári ügyeket, különösen az elüljáróságnál tárgyaltakat, úgyszintén az igazgatósághoz teendő jelentéseket röviden és érthetőleg, pontosan bejegyezni. A vásárfelügyelő a vásárbiztos és a rendőrség közreműködése mellett felügyel a vásárokon a csendre és rendre, ellenőrzi az eladó felek által használt mértékeket és mérlegeket, kitudatja a fogyasztási cikkek mennyiségét, árait és az erről készített kimutatásokat az igazgatónak szolgáltatja át. A rendőrség esetleg az állatorvos közbenjöttével megvizsgálja a fogyasz­tásra szánt marhát és húst, a lisztet, kenyeret és egyéb élelmicikkeket, mind a vásáron, mind az üzlethelyiségekben. Ellenőrzi a városi javadalom kezelését, a városi fogyasztási adópótlék és a kövezetvámnak beszedését a vámoknál, az előforduló visszaéléseket meg­gátolja és azokról az igazgatónak rögtön jelentést tesz. Minden vásárfelügyelő mellett egy vásárbiztos működik, ki neki minden­ben segédkezet nyújtani s utasításait pontosan teljesíteni köteles. 24. §. Az írnokok a vásárigazgatóság kezelő hivatalnokai, ők vezetik az igtatókönyvet, melybe minden ügyirat érkezése és elintézése pontosan beve­zetendő, másolják a jelentéseket és kimutatásokat és teljesítik mindazon teen­dőket, melyekkel a hivatal főnöke által megbízatnak. 25. §. A vámfelügyelők a pénzügyi közegek által a vámoknál eszköz­­lendő városi fogyasztási adópótlék és kövezetvám beszedését a fennálló szabályok értelmében ellenőrzik, ugyanott felváltva 24 óráig folytonos szolgálatot tesznek, a vámokon bejövő kocsik után a fogyasztási és kövezetvám bárcáikat átveszik, ezeket a behozott tárgyakkal összehasonlítják, ha a fizetés szabályszerűleg történt, a bárcákat a számvevőség által elzárt tárcába helyezik, ellenkező esetben a feleket a pótfizetés eszközlése végett a vámházban levő m. kir. fogyasztási adóhivatalhoz visszautasítják. A vámfelügyelők a rájuk bízott teendőket pontosan és lelkiismeretesen teljesíteni kötelesek, mindennemű mulasztás, hanyagság, vagy vétség megdorgálással, esetleg elbocsájtással vagy bünfenyítő vizsgálat elrendelésével fenyíttetik. 26. §. A vásár igazgatósági személyzet részletes teendőit és hivatalos eljárását a fővárosi törvényhatóság szabályrendeletileg alkotandó vásárrendőri és egyéb hatósági szabályok állapítják meg. Havas Ignác s. k., budapesti min. biztos, Dr. Somhegyi Ferenc s. k., pestvárosi képviselő, TanhofferPál s. k., pestvárosi képviselő, Farkas János s. k., Hőgl József s. k., Harrer Pál s. k., Haris Sándor s. k., pestvárosi képviselő. Mórócz István s. k., Fuchs Ignác s. k., Prohaszka András s. k., Hazmann József s. k., Iványi Mihály s. k. Jegyzetté: Barna Zsiga s. k., közös közgy. jegyző. (Eredeti jegyzőkönyvből.)

Next

/
Thumbnails
Contents