Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
431 érintkeznek, utasításaikat egyedül a tanácstól veszik, jelentéseiket ahhoz intézik, és kötelesek a hozzájuk intézett rendeleteket pontosan teljesíteni. Különösen kötelességük: a) a törvényhatóság rendeletéit közhírré tenni; b) a katonai beszállásolásokat nyilvánosságban tartani, ezek valamint az idevonatkozó panaszok iránt intézkedni; c) a közsegélyezésre szorult fővárosi szegények, lelencek és teljesen elárvult gyermekek ápolásáról és neveltetéséről gondoskodni és azokat nyilvánosságban tartani; d) a kerületi szegénybetegek számára kórházi és gyógyszerek ingyen kiszolgáltatására szóló utalványokat kiadni; é) szegénységi és erkölcsi bizonyítványokat kiállítani. f) a kerületben létező községi vagyon felett őrködni; g) a népösszeírási, ujoncozási ügyek, a törvénytelenül távollevő védkötelesek nyilvántartása és előállítása körül, továbbá az adóügyi és az árva- és gyámhatósági és más teendőkben a tanácsnak segédkezeket nyújtani; h) a köztisztaságra, a közegészségügyi, cselédügyi, tüzrendőri, építészeti, vásári és egyáltalában a fennálló helyhatósági szabályok megtartására felügyelni és az e téren tapasztalt hiányokat és mulasztásokat feljelenteni. 38. §. A kerületi elöljáróság képezi az elsőfokú iparhatóságot. (84. §.) 39. §. A kerületi elöljáróság feladata a hatósága alatt álló kerület állapotát folytonosan figyelemmel kisérni és az azt érdeklő ügyekben a tanácshoz és ennek útján a közgyűléshez előterjesztéseket tenni. (85. §) 40. §. A fentebbieken kívül a kerületi elüljáróságokra az 1872. évi XXXVI. t.-c. 85. §-a alapján még a következő teendők ruháztatnak: a) elsőfokú fenyítő hatóság mindazon rendőri természetű ügyekben, melyek sem a bíróságnak, sem az államrendőrségnek, sem egyéb hatóságoknak fentartva nincsenek; b) az árva- és gyámhatósági ügyekben mindazon előzetes intézkedések, tárgyalások, vagyonbecslések. helyszíni vizsgálatok stb. megtétele, melyek az ügy érdemleges tanácsi elintézésére szükségesek; különösen pedig: halálesetek felvétele a polgári törv. rendtartás 560. §-a nyomán az a), b) és d) eseteiben; ideiglenes biztosítások megtétele és ideiglenes gondnokok kirendelése a törv. rendtartás 563. §-a nyomán; a gyámok, továbbá gyámoltak és vagyonuk szemmel tartása és ezirányban felmerülő panaszok felvétele, megvizsgálása és bejelentése; c) a kerületben a város költségén foganatosítandó munkák, középítkezések, mint p. o. csatornázások, kövezések, útépítések, javítások kivitele felett az ellenőrködés és felügyelet, a vállalkozók munkáinak felülvizsgálása (Collaudirung) és átvétele, számlák és keresetkimutatások ellenjegyzése, az e részben minden esetben a tanács által kiadott utasítás körén belül;