Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
349 h) a köztisztaságra, a közegészségügyi, cselédügyi, tüzrendőri, építészeti, vásári és egyáltalában a fennálló helyhatósági szabályok megtartására felügyelni, és az e téren tapasztalt hiányokat és mulasztásokat feljelenteni. 38. §. A kerületi elüljáróság képezi az elsőfokú iparhatóságot. (84. §) 39. §. A kerületi elüljáróság feladata a hatósága alatt álló kerület állapotát folytonosan figyelemmel kisérni és az azt érdeklő ügyekben a tanácshoz és ennek útján a közgyűléshez előterjesztéseket tenni. (85. §) 40. §. Törvényhatóságilag megállapított hatáskör. A fentebbieken kívül a kerületi elüljáróságokra az 1872: XXXVI. t.-c. 85. §-a alapján még a következő leendők ruháztatnak: a) az elsőfokú fenyítőhatóság mindazon rendőri természetű ügyekben, melyek sem a bíróságnak, sem az államrendőrségnek, sem egyéb hatóságoknak fentartva nincsenek; b) az árva- és gyámhatósági ügyekben mindazon előleges intézkedések, tárgyalások, vagyonbecslések, helyszines vizsgálatok stb. megtétele, melyek az ügy érdemleges tanácsi elintézésére szükségesek; különösen pedig: halálesetek fölvétele a polg. törv. rendtartás 560. §-ának a), b) és d) eseteiben; ideiglenes biztosítások megtétele és ideiglenes gondnokok kirendelése a törv. rendtartás 563. §-a nyomán; a gyámok, továbbá gyámoltak és vagyonuk szemmel tartása, ez irányban felmerülő panaszok fölvétele, megvizsgálása és bejelentése; c) a kerületben a város költségén foganatosítandó munkák, középítkezések, mint p. o. csatornázások, kövezések, útépítések, javítások stb. kivitele felett az ellenőrködés és felügyelet; a vállalkozók munkáinak megvizsgálása (Collaudirung) és átvétele, — számlák és keresetkimutatások ellenjegyzése — az e részben minden egyes esetben a tanács által kiadott utasítás körén belül; d) a kerületben létező jótékony intézetek gyakori meglátogatása, és a tapasztalt hiányoknak, amennyire lehetséges, saját hatáskörében elintézése; e) jótékony adakozások kezdeményezése és gyűjtése; f) a főváros regál jogán alapuló italmérés gyakorlására az engedélyek kiadása, a fővárosi hatóság által e részben megállapított szabályok szigorú megtartása mellett. 41. §. A kerületi elüljáró idézési joga. A kerületi elüljáró a hatáskörébe tartozó ügyekben mindenkit személyesen maga elé idéztethet, az idézésre meg nem jelenőket előre bocsátandó intés után 1-től 100 frtíg terjedhető birsággal fenyítheti és a körülményekhez képest elővezettetheti. 42. §. Felebbvitel a kér. elüljáróság intézkedései ellen. A kerületi elüljáróságok határozatai és intézkedései ellen a felebbvitel a tanácshoz történik. (86. §.) Amennyiben a felebbezés módja a határozat vagy intézkedés alapjául szolgáló törvényben és szabályban megállapítva nincsen, a felebbviteli beadvány a határozat kézbesítésétől vagy kihirdetésétől számítandó 15 nap alatt az intézkedő kerületi elüljáróságnál nyújtandó be, mely azt 8 nap alatt az összes tárgyiratok kíséretében a tanácshoz felterjesztendi.