Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
293 főszámvevő és a statisztikai hivatal igazgatója, úgyszintén azok, kiket a közgyűlés idővel hasonló tisztviselői minőséggel fog felruházni, 3 évre választatnak. Választó minden húsz éves önálló honpolgár, ki földjövedelmi, vagy személyes kereseti adót fizet és két év óta állandóan a városban lakik; aki azonban egyedül személyes kereseti adót fizet, azon esetben, ha gazdai hatalom alatt nem áll.“ Tavaszi E. Nem járulhatok Nehrebeczky módosításához. Nem mintha nem óhajtanám azt, hogy a statisztikai hivatal állandósíttassék, mert csakis így látom biztosítva annak függetlenségét, de azért, mert én a hivatalok közt, tekintve fontosságukat, nem szeretnék klasszifikációt fölállítani. Bármily fontos hivatalnak tartom a statisztikai hivatal igazgatóságát, de nemkevésbbé fontosnak tartom a főmérnöki, a főszámvevői hivatalt, amelyeknél nemcsak — mint a statisztikai hivatalnál — a jelenlegi munkát és a jelenlegi viszonyokat kell ismerni, hanem az illetők csakis úgy végezhetik el pontosan és teljesen kötelességüket, ha a múlt viszonyokat is ismerik. Én tehát nem akarom ezt amazok felébe tenni s azért nem akarok különbséget és kivételt tenni. Madarász módosítványát azért nem fogadhatnám el, mert a városokban csak úgy látnám biztosítva a főbb hivatalnokok függetlenségét, ha élethossziglan választatnának meg. A ház a 106. §-t Nehrebeczky módosítványával, a 107. §-t a közp. b. szerkezetében fogadja el. Madarász J. A 108. §-nál az eskümintára nézve bátor vagyok figyelmeztetni a központi bizottsági előadó urat arra, hogy egyáltalában nem ragaszkodott a községek rendezésénél elfoglalt álláshoz. Okvetlenül szükségesnek látom, hogy miként a községek rendezéséről szóló törvényben ki van mondva az, hogy ha találkoznának a megválasztott tisztviselők között, kik azt állítanák, hogy az eskü vallási meggyőződésükkel ellenkezik, azok az eskü helyett egyszerű fogadalmat tehetnek, ez a rendelkezés ide is átvétessék. De továbbá nem tartom szükségesnek a községi törvényben már kifejezett elvek ellenében ily hosszadalmas esküformát megállapítani. Én a 108. §-nak elvetésével és mellőzésével a következő szerkezetet ajánlom: A megválasztott tisztviselők a következő esküt teszik le: „Én N. N. esküszöm, hogy hivatalommal járó kötelességeimet lelkismeretes pontossággal teljesítem. Isten engem úgy segéljen.“ Ha pedig az illető tisztviselő azt állítaná, hogy az eskü vallási meggyőződésével ellenkezik, a következő fogadalmat kell tennie: „Én N. N. fogadom, hogy stb.“ Ez szóról szóra a községekről szóló törvény 85. §-ából van kivéve; azért már csak a következetesség szempontjából is ajánlom elfogadását. Szapáry Gy. gr. előadó. Ellentétben Madarász felfogásával, aki hasonló intézkedéseket akar a fővárosok rendezéséről szóló törvénybe felvétetni, mint amilyenek a községek rendezéséről szóló törvényben foglaltatnak, a központi bizottság főleg úgy kívánta rendezni hazánk fővárosának törvényhatóságát, mint a többi köztörvényhatóságokat és így ezen törvényjavaslatba