Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

258 érdekében pedig egyenesen káros behozni a virilis intézményt, én részemről azon módosítvány mellett szavazok, mely határozottan a szabad választás mellett yan. (Balfelől élénk helyeslés.) .Tóth V. belügym. Konstatálom a tények komoly és lelkiismeretes meg­figyelésé után, hogy a municipiumokban, melyek már másfél év előtt rendez­­tettek, a virilis intézmény által előidézett kasztgyűlöletnek, a két részre szaka­dásnak legkisebb nyoma sem létezik. (Helyeslés jobbról.) A kérdés az, vájjon az egész országra nézve hasznosnak, szükségesnek, célszerűnek tartott elv alkalmazása hasznos-e magára a fővárosra nézve és továbbá az, hogy vannak-e oly körülmények, melyek itt ezen elv alkalmazá­sának más módozatát indokolják, mint a többi municipiumokban ? Szükséges a fővárosban is, melynek kiadásai oly nagy mérveket ölthetnek, azoknak, kik e kiadásokhoz leginkább járulnak, a kellő befolyást biztosítani. Ezen általá­nosságban helyes elv alkalmazásának módjára nézve azonban a fővárosra nézve eltérnünk lehet az egyebütt alkalmazott módtól. Míg ugyanis a vidéken a virilis institúció által úgy a nagy vagyon, mint a közép vagyon, valamint az értelmiség is bejut a képviselőtestületbe, addig, ha ezen elv a fővárosra sablonszerűleg alkalmaztatik, itt csakis a nagy vagyon jutna be, a közép­­vágyon és az értelmiség pedig kimaradna és így a fővárosban eként alkal­maztatván az elv, a virilis institúció egyik alapfeltétele hiányzanék. így állván a dolog, a kormány kötelességének tartotta oly módozatot hozni javaslatba, mely az elv fentartása mellett a főváros viszonyainak és követelményének megfelel, minélfogva azon javaslatot tévé, hogy a 12 száz legtöbb adót fizető válasszon önmaga köréből kétszáz képviselőt. A központi bizottság ettől eltérő javaslatot tett, amennyiben a 200 tagot nem az 1200 legtöbb adófizető által kívánja választatni, hanem ezen 1200-ból az összes polgárok által. Ezen módozat mellett az elv szalválva lévén, a kormány szívesen hozzájárult. \ November 28. Madarász J. A kormánynak, midőn törvényt akar alkottatni, nem arra kell ügyelni, vájjon kormánygépezete összes befolyása alatt nem nyilat­kozik-e — mint ezt a belügyminiszter mondotta — ellenszenv és gyűlölet valamely intézmény ellen. Nyilatkozni fog az a lelkesedés idejében, amilyen volt pl. a 48-iki. Ha azt akarják önök — és én azt óhajtom — hogy vál­ságos időkben, melyeknek bekövetkezéséről senki sem állhat jót, ne létez­zenek oly törvények, melyek a nemzet közvéleményét maguk ellen zúdítják, akkor ne hozzanak ily törvényeket. Én hiszem, hogy oly nemzeti lelkesedés, milyen volt a 48-iki, bár már éltes korú ember vagyok, még életemben bekövetkezhetik és meg vagyok győződve, hogy ekkor maguk azok, kik most legüdvösebbnek tartják a legtöbb adótfizetői jogot, lesznek a legelsők, kik azt fogják mondani: „uraim, belátjuk, hogy ez intézmény ellenkezik a kor

Next

/
Thumbnails
Contents