Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
249 nézve megjegyzem, hogy dacára annak, hogy az állam kezeli a rendőrséget, e fővárosok a költségekhez hozzájárulnak. Fölösleges bővebben fejtegetnem annak szükségét, hogy az állam vegye át a főváros rendőrségét. Indokolja ezt a közhangulat, amely nemcsak a közhelyeken, hanem magánhelyeken is mindenütt, hol e kérdés ventilláltatik, (Helyeslés.) kifejezést nyer. Igaza van Váradynak: a belügyminiszter csodákat e téren nem fog teremteni. Arra, hogy jó rendőrség legyen, szükséges először hozzá való anyag, szükséges másodszor az, hogy a közönség a rendőrséget ne csak tisztelje, becsülje, hanem mindenek felett támogassa. (Helyeslés.) Hogy a rendőrség a közönség támogatásában részesüljön, elkerülhetlenül szükséges, hogy gyors, részrehajlatlan, szigorú eljárást kövessen. Már pedig társadalmi viszonyainknál és a gyakran mutatkozó fogalomzavarnál fogva (Igaz! Igaz!), mely a rend fentartását az önkénykedéssel szokta felcserélni (Felkiáltások: sajnos, de úgy van!), alig fog a rendőrség szigorú eljárást követhetni, ha nem támaszkodik törvényre. Épen azért, mert ezt szükségesnek tartom, kötelességemnek vélem kijelenteni, hogy az ú. n. rendőri működésről szóló törvényjavaslat már készen van. Munkálkodunk továbbá a rendőrségi bíráskodást illető javaslaton és van remény, hogy amikor a fővárosok egyesítése és rendezése végbe megy, amire 3—4 hónap lesz szükséges, az érintett törvényjavaslatok is életbe fognak lépni. Minthogy azonban mégis bekövetkezhetnek oly véletlenségek, amelyeknél fogva e törvényjavaslatok nem alkottathatnak meg a várt időben, nem fogadhatom el a különvéleményt. Csernátony L. Nem fogadhatom el Steigernek ama elméletét, hogy az önkormányzat csak addig helyes, amíg az államnak magasabb érdeke nem kívánja annak korlátozását. Én megfordítom ezt és azt mondom, hogy az államnak jó, valódi érdeke soha sem kívánhatja a jogosult önkormányzatnak megsértését. (Helyeslés a baloldalon.) Áttérve magára a kérdésre, az államrendőrséget saját viszonyainkból merített tekinteteknél fogva nem kívánom. Megmondom miért. Amíg a rendőrségi teendők az illető kisebb önkormányzat jogkörébe tartoznak és hagyatnak, a különféle szenvedélyek, vágyak, ingerek, egyszóval indulatok azon kis körben mozognak és maradnak; de ha mi mindent centralizálunk, ha a rendőrséget is centralizáljuk és megtesszük állami rendőrséggé, akkor a szenvedélyek minden áramlatát egy pontra vonjuk és akkor épen az a pont, amelynek érdekében jóhiszemüleg mindent el akarunk követni, t. i. az állam érdeke nem lesz megóva. Mert kérdem : vájjon erősítésére szolgál-e bármely pontnak az, ha köröskörül az indulatok egész tömege minden kérdésben ellene zúdul; vájjon nem kellene-e épen ellenkezőleg decentralizálni az indulatok rohamának hatását. Magyarországnak jelenlegi viszonyait, fejlődöttségi viszonyait tekintve, nem kívánatos az, hogy centralizálva legyen minden, következőleg a rendőrség is. A belügyminiszter észrevételeire van nehány megjegyzésem. A közhangulat kívánja igen is azt, hogy Pest városának legyen egy életrevaló rendőrsége, mert a mostani igen rossz; de ebből csak az következik, hogy reformáljuk a rendőrséget, mind