Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

r Az 5-ik bekezdés helyett a következő új szövegű bekezdést javasolja a bizottság: „Az erre következő második napon a 19. § értelmében összeírt legtöbb állam­adót fizetők ugyanazon módon, mint az előbbiek, választják a bizottsági tagok másik felét.“ Az utolsó bekezdésben „4 bizalmi férfiút“ helyett „bizalmi férfiakat“ teendő. A 40. §-nak első bekezdése következőkép módosulna: „A szavazatok beadására kitűzött két nap lejárta után a szavazás bere­­kesztetik és ezentúl szavazatok nem fogadtatnak el, a szavazatok összeszámítása eszközöltetik.“ A 43. § első bekezdésének második sorában „az ötös mint“ szavak helyett teendő: „a“ A 2-ik bekezdés helyett a következő szerkezet volna helyettesítendő: „Az igazolási választmány a választási eljárás helyes voltát minden egyes kerületre nézve a beadott panaszok alapján vizsgálja meg, azon körül­ményt azonban, vájjon a megválasztott bizottsági tagok bírnak-e a törvény értelmében rendelt minősítvényekkel, hivatalból köteles megvizsgálni.“ A 3-ik bekezdésben csak azon módosítás teendő, hogy „szavazók“ helyett „a szavazók“ teendők. A 44. § első bekezdéséből e szó: „nyilvánosan“ kihagyandó. A 45. §-ban „főispán“ helyett teendő „főpolgármester.“ A régi 46. § elé felveendő a következő új §: „47. §. A közgyűlés elnöke a főpolgármester, akadályoztatása esetében a polgármester.“ A régi 46. § most 48. § első sorából „41“ szám kihagyandó. A 2-ik sorban e) helyett „c“ Írandó, az 5-ik sorban rendeletére helyett „rendeletére.“ A régi 50. § helyett a bizottság a következő új §-t indítványozza: (52) „52. §. A polgármester, alpolgármester, tanácsnokok, az árvaszék elnöke, főjegyző, főügyész, főorvos, főmérnök, főszámvevő és főlevéltárnok a közgyűlésen üléssel és szavazattal bírnak, habár nem volnának is tagjai a bizottságnak.“ A régi 54. § helyett a következő szerkezetű §-t ajánlja a bizottság: „56. §. A bizottmánynak jelentéseit a városi tanács saját véleménye kíséretében terjeszti a közgyűlés elé.“ Az V. fejezet címe következőkép lenne a bizottság véleménye szerint módosítandó: „A főpolgármesterről és a törvényhatósági közegekről.“ Az 55. § helyett a következő §-t ajánlja a bizottság: „A főváros élén egy főpolgármester áll, kit a fővárosi törvényhatóság közgyűlése által kijelölt 3 egyén közül a belügyminiszter előterjesztésére a király nevez ki. Ugyanazt a belügyminiszter felterjesztésére a király mozdítja el.“ Az 56. §-ban „főispán“ helyett „főpolgármester“ teendő. 233

Next

/
Thumbnails
Contents