Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
189 alkotandó törvény a törvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII-ik törvénycikkben elfogadott alapelvekbe ütközzék; ennek ellenében szabad legyen tiszteletteljesen kijelentenünk, miszerint oly alapelv, mely fentebbiek szerint az alkalmazás terén annyira elmosódik, hogy alkalmazásának eredményében az elvet felismerni alig lehetséges, alapelv lenni megszűnik és puszta formalitássá válik, melyet némileg a következetesség színezete indokolhat. Tiszteletteljes véleményünk szerint azonban a magy. kir. kormány a következetesség elvének jobban azáltal felel vala meg, miszerint tekintetbe véve az 1870. évi XLII-ik törvénycikk 1-ső §-ának végpontjában foglalt azon rendelkezését, mely szerint a főváros a többi köztörvényhatóságokétól különálló törvény által fog kormányoztatni: a fővárosi különleges viszonyok számbavételével és a főváros közönsége által ez irányban a jogegyenlőség alapján készített módozatok alkalmazásával e törvényjavaslatban oly rendelkezést állapít vala meg, mely a virilis intézményt, mint a fővárosban indokolhatatlant és szükségtelent kizárja/V 3-szor. A IV. fejézet a közgyűlésekről intézkedvén, ezen fejezetnek csakis 50. §-a az, melynek elvi intézkedései ellen a főváros nagy háztartásánál, valamint a hivatali személyzet nagy számánál fogva határozottan ellene kell nyilatkoznunk. Ugyanis ezen 50. § idézi a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. t.-c. 47. és 48. §§-ait, melynek elsejében megnevezvék azon tisztviselők, kik a közgyűlésen üléssel és szavazattal bírnak; a 48. §-ban pedig a felszólalhatást biztosítja s felhívásra a szólási kötelezettséget kiterjeszti az összes városi, sőt tiszteletbeli tisztviselőkre is és ezen két § érvényét a törvényjavaslat a fővárosra is érvényesül tűzi ki. Tiszteletteljes véleményünk szerint az 1870. évi XLII. törvénycikknek 47. és 48. §§-ai a főváros rendezéséről szóló törvényben helyet nem foglalhatnak és pedig a 47. § azon törvényes elvénél fogva, miszerint elsőfokú hatóság saját határozataiban a másodfokú határozatok hozatalába döntő szavazattal be nem folyhat. E pontnál különös figyelembe vétetni kérjük azon nagyfontosságú körülményt, hogy a fővárosi tisztikar egyrészről politikai hatóság s mint ilyen intézi el saját határozatai által elsőfokúlag az államhatalomtól reá átruházott hatáskörében mindazon ügyeket, melyek részint fennálló törvények, részint szabályrendeletek által hozzáutalvák s mely ügyekben hatáskörét a köztörvényhatósági közgyűléstől függetlenül tölti be s melyekben a felebbezések a magy. kir. kormányhoz, mint másodfokú hatósághoz a közgyűlés érintése nélkül terjesztetnek fel. Másrészről a fővárosi tisztikar amellett, hogy politikai hatóság, egyszersmind községi elüljáróság is és mint ilyen elsőfokúlag határoz a város közvagyonát érdeklő mindennemű legnagyobb fontosságú ügyekben is, mely ügyekben hozott határozatai másodfokúlag a közgyűlésen tárgyaltainak és döntetnek el. Ily körülmények és viszonyok közt tehát egyáltaljában nem tarthatjuk indokoltnak azt, hogy azon tekintélyes számú tisztikar, mely bizonyos városi anyagi ügyben elsőfokú határozatot hozott, a közgyűlés által
