Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
148 Az, aki több választókerületben jö a legtöbb államadót fizetők sorába, azon kerületben fogja a választási jogot gyakorolni, melyet maga jelöl ki. 19. §. A választókerületenként meghatározott bizottsági tagok másik felét választják ugyanazon választókerület azon lakosai, kik országgyűlési képviselő választásra jogosítva vannak. 20. §. A bizottság tagjai három évenként hat évre választatnak. A legelső alkalommal mindkét rendbeli megválasztottak közül egyenlő számban az első három év leteltével, minden egyes választókerületben külön eszközlendő sorshúzás útján, a választottak fele kilép. A sorshúzást a közgyűlésen az elnök eszközli. Jövőre pedig minden három év leteltével azok lépnek ki, akik a szabályszerű 6 évet már kitöltötték. A kilépett tagok újra választhatók. 21. §. A törvényes választási idő előtt haláleset, lemondás, vagy egyéb ok miatt a bizottságban megürült tagsági helyeket az illető választókerületi póttagok (39. §) a jelen törvény 42. §-a értelmében reájuk esett szavazatmennyiség sorrendjén töltik be, de ezeknek működési ideje csak addig tarthat, ameddig tartott volna azoké, kik helyett beléptek. Azon bizottsági tag, ki időközben választóképességét elvesztette, azonnal megszűnik a bizottság tagja lenni. 22. §. Azon bizottsági tag, ki megválasztatása után a várossal haszonbéri, szerződési vagy számadási viszonyba lép, a bizottság tagja lenni megszűnt és helyette a sorban lévő póttag az ezen törvény 21. §-ának joghatályával lép be. 23. §. Ha ugyanazon egyén két vagy több kerület által választatnék meg bizottsági tagnak, az igazoló bizottmány felszólítására tartozik három nap alatt az iránt nyilatkozni, melyik kerület választását fogadja el ; amennyiben pedig a felszólításnak a kitűzött időig eleget nem tenne, az igazoló bizottmány azon kerület választottjának fogja őt kijelenteni, melyben legtöbb szavazatot nyert. A másik kerületben ekként megürült tagsági helyre az illető póttag lép. 24. §. A bizottsági tagok választása a fővárosban választókerületenként eszközöltetik. A választókerületeket a közgyűlés az 1870. XLII. t.-c. 26. §-ának figyelemben tartása mellett akként alakítandja, hogy egy-egy választókerületre 20-nál kevesebb és 30-nál több bizottsági tag ne essék. 25. §. Választóképességgel bíró a két főváros mindazon férfi lakosa, ki öt év óta az országban lakik s más államnak nem alattvalója, sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom alatt nem áll és ki országgyűlési képviselőválasztásra van jogosítva, ha: a) 20 éves korát már meghaladta és az illető városban legalább két év óta állandó telepedést feltételező önálló foglalkozással bir; b) ha írni és olvasni tud. 26. §. Választási jogot nem gyakorolhat, habár a fentebbi kellékekkel bír is: