Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

117

tetben csak holt betű, irott malaszt lesz és az ige testté alig fog válni. Én részemről, mint ez természetesen helyzetemből is következik, nagy súlyt fektetek a városokra és azt gondolom, hogy az lesz lényeges különbség korunk múltja és jövője közt, hogy a múltban úgyszólván egyedül csak a megyékben volt politikai élet, mig egy közel jövőben a legnagyobb politikai élet talán csak a városokban fog pezsegni.

Jól tudom, s a történelem és tapasztalás is mutatja, hogy a nagy és népes városok valódi tényezői a míveltségnek és a szabadságnak; mert a nagy néptömegek összecsoportosulása oly szükségleteket és oly igényeket támaszt, melyeknek kielégítésénél a míveltség egy nagyobb fokra fejlődik ki, mig másrészről sokaknak együttléte okvetlenül oly szoros összetartást igényel, mely egyszersmind a szabadságnak egy hathatós tényezője.

Mindezeknél fogva, mint előbb is mondám, szívesen láttam volna azt, hogyha ezen elvek mindjárt most a városoknál alkalmaztattak volna, de másrészt őszintén megvallom, hogy mi Magyarországban nem állunk még tökéletesen azon fokon, mely szemeim előtt lebegett; a városok általában ezen magas polcot még nem érték el, melyet tőlük okvetlenül követelek.

Áll az, hogy városaink nagy része csak a város nevével, nem pedig többi kellékeivel is bir; áll az, hogy városaink egy része egészen más alapokra van fektetve, mint más része, úgy, hogy városaink és városaink közt oly nagy a különbség, hogy azokat egy kategóriába sorozni igen nehéz, mert ki merné pl. összehasonlítani a 16 szepesi várost, vagy a bányavárosok egyikét valamely alföldi várossal, vagy Sopront, Pozsonyt vagy Kassát az erdélyi városokkal ?

Igen nehéz volna tehát beligazgatási szervezetükre nézve oly törvényt alkotni, mely minden igénynek megfeleljen. Hasonlókép nehéz dolog — habár kivihető — volna erre nézve jelenleg törvényt alkotni, midőn még a múlttal nem akarunk tökélétesen szakítani, midőn a városokat nem akarjuk megfosztaui azon jogaiktól, melyeket eddig gyakoroltak, de midőn másrészt nem minden várost akarunk törvényhatósági jogokkal felruházni.

Én szívesen láttam volna, hogy ha a kormány radikálisan járt volna el ez ügyben és oly törvényjavaslatot terjesztett volna elő, mely mindezeknek megfelelt volna; de a kérdés nem úgy áll többé előttem, hanem úgy: vájjon halasszuk-e el a városok szervezetét vagy pedig nem? És én annálfogva belenyugszom abba, hogy mi e percben e kérdést függőben hagyjuk, belenyugszom pedig főképen azért, mert bármi mondatik is a 46-ik § ellen, az mégis tért fog nyitni arra nézve, hogy a statutarius jog alapján fognak ilyet teremthetni. De legfőképen belenyugszom azért, mert a t. kormány és annak közegei részéről állíttatott, hogy ezen törvényjavaslat csak modus vivendit teremt, és hogy az véglegesnek nem tekinthető, és én azon meggyőződésben vagyok, hogy épen a városokra nézve már a legközelebbi időben ki fogják az észlelések és tapasztalatok mutatni annak hiányait, ami most javasoltatik és ez alkalmat és okot fog szolgáltatni arra nézve, hogy a városok rendezése most elhalasztatván, az ügy tökéletesen egy más alkalommal ren-