Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)

Tartalom

112 időközben megürült állomásokra, míg a következő közgyűlés által betöltethetnének, — ha elkerülhetetlenül szükséges — helyettesít; végrehajtja a közgyűlés határozatát. 52. §. Egyesek a polgármester és tanács sérelmes határozatait a belügy­miniszterhez felebbezhetik. 53. §. Ha a törvényhatóság az e törvényben biztosított jogok felhasz­nálása után is a kormány rendeletét végrehajtani vonakodnék, a kormány jogosítva van kir. biztos kiküldését eszközölni. 54. §. A kormányrendelet végrehajtásával a királyi biztos hatalma legott megszűnik. A törvényhatóság, ha sérelmesnek tartja a kormány eljárását, a képviselő­háznál kereshet orvoslást. 55. §. A tanácsnak és az egyes tisztviselőknek a városi önkormányzatra vonatkozó hatáskörét és egymáshoz való viszonyát, nemkülönben a szak­osztályok, a tisztikar, a segéd, kezelő és szolgaszemélyzet szervezetét, végre az árva- és gyámügyek kezelését, jelen törvény korlátái között és a helyi igényekhez képest, a belügyminiszter által helybenhagyandó szabályrendelettel maga állapítja meg. V. FEJEZET. A tisztviselők választásáról. 56. §. Minden tisztviselők a képviselőtestület által 6 évre választatnak. A segéd- és kezelőszemélyzetnek a képviselőtestület által választott tagjai élethossziglan megtartják állomásaikat s csak tiszti kereset útján mozdíttathatnak el. Az ideiglenesen alkalmazott hivatalnokok és napidíjasok a polgármester és a tanács által vétetnek fel és bocsáttatnak el. A szolgákat, különös tekintettel a kiszolgált katonákra és honvédekre, a polgármester fogadja fel. 57. §. Tisztviselővé csak az választható, aki a) életének nagykorúságát már elérte, b) magyar állampolgár, c) se csőd, se bűnvádi kereset, se büntetés alatt nincs, se becstelenítő bűntettek miatt elitélve nem volt. 58. §. Az 57. §-ban megszabott általános kellékeken felül elengedhetetlen feltétel még: a polgármesterre, jegyzőre, árvaszéki ülnökre nézve annak igazolása, hogy valamely jogi tanintézetben a jogi tanfolyamot elvégezte s az elméleti vizsgát letette vagy hogy már hasonló közhivatalt viselt. A tiszti ügyészre nézve az ügyvédi oklevél. Az orvosra nézve: a magyar államban érvényes orvosi oklevél és két évi gyakorlat. A mérnökre nézve: a szakma önálló fizésének jogosultsága és két évi önálló gyakorlat. 59. §. A tisztújító szék tartamára, ha általános a választás, a közgyűlés jegyzőt, tiszti ügyészt helyettesít, a kijelölés jogát pedig egy 9 tagból álló

Next

/
Thumbnails
Contents