Gárdonyi Albert (szerk.): A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye (Budapest, 1913)
Tartalom
100 a kormányhatalom nagyobb összepontosítása, ily majdnem végletekig menő kiterjesztése általános ellenszenvet szülne. Minden eréllyel óhajtandó tehát a t. közgyűlés részéről is, hogy a városokra nézve főispán ne legyen, hanem legfeljebb is — a kormány megnyugtatása végett — oly polgármester állíttassák azok élére, ki, miután egyfelől a választók összegétől választatik meg, másfelől a kormányi, illetőleg királyi megerősítést szükségeli hivatalba léphetése végett, ki tehát épen ezen kettős viszonynál fogva mindkét irányban elég biztosítékot nyújt, annál is inkább, mert magában a miniszteri törvényjavaslatban indítványozott, oly üdvös felelősség folytán mind a város a kormány által egyébiránt feleletre vonható. Ily polgármesternek hatásköre a tanácsnak is illetékes befolyást engedve, a bizottság által átidomított s ide •/• alatt zárt törvényjavaslatban részletezve van s teljesen meg van győződve a bizottság, hogy a többnyire létezni szokott rendes körülmények között ezen nem túlfeszített hatalmú közeg által is teljesen elérhető a szabályos kormányzás s csak a ritkán előforduló rendkívüli esetekben szükségeltetnek rendkívüli intézkedések s ilyenkor inkább bele nyughatunk, hogy a rend visszaálltáig királyi biztosok alkalmaztassanak, mint sem hogy a zavartalan rend közepette is, folyvást egy hasonló teljhatalmú főispán nyomása alatt szenvedjen az önkormányzat és közigazgatás. Végre lényeges elvi kérdésnek tartja és teljes határozottsággal ellenzendőnek véli a bizottság a miniszteri törvényjavaslat azon tervezetét is, miszerint a kir. városokban is, mikép a megyékben, a képviselőtestület fele része a legtöbb egyenes államadót fizető honpolgárokból állíttassék össze, mert ez felötlő és nyugtalanító megszorítása lenne az 1848-iki törvényekben kiterjesztett választói jognak s képességnek, az ezeken alapuló népképviseletnek, mert ez gyűlöltséget szülne a nagyobb és kisebb vagyonú, eddig egymás mellett békésen élt polgárok között, mert ez egyenesen arra ingerül szolgálna a mindenütt többséget képező csekély vagyonú választóknak, hogy a választás által betöltendő másik felerészből megtorlásképen egészen kizárják mind az értelmiség, mind a vagyonosság bírlalóit is, ekkép ezen intézkedés, habár épen az ellenkezőre látjuk célzani, egyenesen a legveszélyesebb bajnak, az ochlokráciának (póruralom) nyitna tárt kaput. E veszély ellenében a bizottság abban véli feltalálhatni a legbiztosabb ellenszert a kir. városokra nézve, ha a képviselőtestület minden tagja választás útján fogna ugyan létre jönni, de választó csak az lehetend, ki bizonyos meghatározandó mennyiségű államadót fizet, a választhatótól pedig múlhatatlanul megkívántatik, hogy olvasni, írni tudjon. Vannak a bizottságnak, ezen lényeges és elvi kérdésekre tett észrevételein kívül, a miniszteri törvényjavaslatnak több más részeire is megjegyzései, melyek a városokra nézve alkotandó külön törvénycikkely szerkesztésénél figyelembe veendők lennének. Átaljában megjegyeztetik: miszerint a jelen miniszteri törvényjavaslatban több helyütt előforduló ezen kifejezés „állandó választmány“ a városokra
