Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest holnap
kutatóhelyek decentralizálása — következtében a túlzott koncentráció e tekintetben is mérséklődik. Súlyosbodnak az urbanizációs problémák. Az autóforgalom nagyarányú növekedésével megnehezül a közúti közlekedés. Fejlődik, bár költségesebbé válik a bioszféra védelme, a levegő- és a vízszennyezettség, valamint a zajártalom csökkentése. Javulnak a lakóhelymunkahely kapcsolatok, csökkennek a szállítási távolságok. Biztosítani lehet a kereskedelmi és a szolgáltatási igényekhez a választékot, az egyenletes — helytől független — elosztást. A fejlesztési szükségleteket alapvetően befolyásolja a várható népességfejlődés. A népesség számának növekedése fokozatosan lassul. Harmincéves távlatban — 1970—2000 között — Budapest lakossága már „csupán” 300 ezer fővel növekszik, vagyis a népességszaporulat üteme az 1970 előttihez mérten lényegében a felére csökken. Az agglomerációs övezet gyorsuló városiasodása folytán — a távlati településhálózatfejlesztési elképzelések megvalósulásával — Budapest környékén középvárosok és kisebb, „alvó” települések fejlődnek. így a főváros körüli elővárosok népessége a kétezredik évre több mint félmillió lesz. Míg tehát 30 év alatt a budapestiek száma mintegy 15%-kal gyarapodik, addig a környéki települések népessége közel 50%-kal növekszik. A budapesti szívóhatás ennek ellenére alig veszít jelentőségéből, mert az országosan csekély természetes szaporulat kb. egynegyede még az ezredforduló körüli években is a fővárosra és környékére jut. Már tizenöt év múlva Budapesten és környékén összpontosul az ország népességének 23—24%-a, a munkaképes korú népesség 24—25%-a, tehát az aktív keresők 26—27%-a. Ezek az arányok lényegében 2000-re sem módosulnak, addigra azonban a budapesti agglomeráció lakossága megközelíti a 2,8 milliót, ezen belül a fővárosé a 2,3 milliót, míg a nappali népesség 3 millió fölé nő. A ma még jelentős lakáshiány pótlásához több — nagyrészt állami — lakást kell építeni. Reálisan számolva — a tervezett lakásgyarapodás mellett is — mintegy két évtized szükséges ahhoz, hogy a budapesti lakáshiány minimálisra csökkenjen. A lakásállomány avultsága miatt az eddiginél jóval több lakás válik lakhatatlanná a belső városrészekben. Budapesten a következő három évtizedben közel 300 000 lakást jelentő lakótelepek építését tervezik, a szükséges modern járulékos intézményekkel. Ezzel Budapesten és a környék legjelentősebb településein lényegében teljessé válik a közművi (a víz-, a csatorna, a gáz-elektromostávfűtő) hálózat. Az ipari és az egyéb termelő ágazatok fejlesztési ütemét a népgazdasági szükségletekhez igazodó szakosodás és modernizálás követelményei és lehetőségei szabják meg. A budapesti ipar szerkezetét fokozatosan át kell alakítani, korszerűsíteni, munkaigényességét csökkenteni. A főváros iparában foglalkoztatottak aránya az országoshoz képest már 1985-ig 30% alá csökken, és tartósan ezen a szinten marad. A budapesti belső tömegközlekedés gerince a fokozatosan kiépülő gyorsvasúti hálózat lesz, melyben a Metró szerepe megnövekszik. A közlekedés fejlesztése következtében az embereknek kevesebb időt kell fordítaniok közlekedésre. Alig egy évszázaddal ezelőtt az egykori három város egyesüléséből kialakult Budapest fővárossá fejlődésének feltétele még a centrikus városszerkezet megteremtése volt. Az 1950-re kialakult Nagy-Budapest továbbfejlődése új követelményeket támasztott. Napjaink távlati fejlesztési programjának megvalósulása során fokozatosan kialakul a több városközpontú szerkezet; a korszerű termelésnek, a lakosság kifogástalan ellátásának harmonikus életkerete. 72
