Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Budapest nagyvárossá fejlődése (1849-1919)
sági központtá formáló erők; kibővülve most a kiegyezésben az Osztrák—Magyar Monarchián belül adminisztratív önállóságát visszanyert ország fővárosának politikaiigazgatási központi funkcióival is. Az egyre nagyobb számban Budapest felé áramló tömegeket modern, a kor magyarországi viszonyai között leginkább fejlett polgári társadalom struktúrája szívta fel. Egyre bővült, épült a város. Épületállománya az igények (alapvetően az osztályviszonyok által differenciált) szintjeinek megfelelően nagyon sokféle, különböző minőségű volt, ám egységes és egyre bővülő közműrendszer látta már el, és táguló közlekedési hálózat fogta össze. Növekedtek a városigazgatás feladatai, hatásköre, és — ennek megfelelően — szervezete és az apparátus létszáma is. A kibontakozó nagyváros — mely természetesen vált központjává az ország kulturális és tudományos életének és intézményeinek, éppen úgy, mint a tömegtájékoztatási és ezeken át az egész ország közvéleményét általában befolyásoló eszközöknek: sajtónak és könyvkiadásnak — lassan kialakította a maga sajátos, modern nagyvárosi kultúráját is. A fejlődés azonban nem volt egyenes vonalú, sem konfliktusoktól mentes; a század végére, a tőkés fejlődésben az imperializmusra jellemző vonások megjelenésével egy időben gazdasági, politikai és kulturális válságok bontakoztak ki, feloldhatatlan társadalmi feszültségekkel és ellentmondásokkal. Megjelenésüket a fővárosi munkásmozgalom első lépései már a hetvenes évek elején érzékeltették. Az 1873-tól az első világháború végéig tartó periódusban a vasutak továbbépülése és most már tudatosan, mintegy kormánypolitikaként is Budapesten történő központosítása tovább növelte a város jelentőségét mind a kialakuló nemzeti belső piacon, mind Közép- Európa és a Balkán kereskedelmének közvetítésében. A városon átáramló vagy itt átmenetileg összetorlódó áruk befogadására csakhamar modern gabonaelevátor és hatalmas közraktárak épültek. A századfordulón Budapestre már tizenegy irányból, két vasúti Dunahídon át vezettek be vasútvonalak, és az ekkor életbe léptetett személydíjszabási rendszer az ország legtávolabbi vidékeit is szorosabban kapcsolta be a város vonzáskörébe. A Vaskapu-csatorna megépítése rendkívül megnövelte a dunai hajózás teljesítőképességét. Kiépült Budapest személy- és teherpályaudvarainak a várost körülvevő körvasúira felfűződő rendszere, a dunai hajózás számára nagy dunai kikötő tervei készültek. A Budapesti Tőzsde egész Magyarország központi terménypiacává vált; Kőbányán Kelet-Európa legnagyobb sertéskereskedelmi központja alakult ki. A kereskedelem és a közlekedés ilyen centralizációja tovább segítette a budapesti polgári tőkefelhalmozást. A jelentékenyen megerősödött fővárosi bankok és takarékpénztárak már korán bázisaivá és közvetítőivé váltak a német, osztrák és részben francia tőkék beáramlásának Magyarországra. A századfordulóra Budapest öt legnagyobb hitelintézete az ország hitelintézeti tőkeállományának csaknem 60%-át tartotta kezében, és kiépülő affiliációs hálózatuk révén a vidék hitelügyét is egyre döntőbben befolyásolták. A legnagyobb budapesti bankok részint saját kezdeményezésükből, részint a nyugati tőke közvetítőjeként kezdtek a Balkánra is behatolni. A nyolcvanas évek végétől, átmeneti válságoktól megszakítva ugyan, ismét megélénkült az 1873-ban, az európai nagy alapítási láz összeomlásával átmenetileg megakadt hazai iparfejlődés. Mivel a kereskedelem a balkáni államok gazdasági önállósulása következtében bizonyos területeken visszaesett, a főváros gazdasági életét, társadalmát egyre inkább a gyáripar formálta. Az iparfejlődést a század utolsó évtizedében különösen elősegítette 38
