Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Pest-Buda (1686-1849)
vívott harc vezéreszméit. A Pesti Hírlap nyomán a különböző politikai irányzatok és pártok is létrehozták sajtóorgánumaikat, s az egyre sokszínűbbé váló politikai sajtó segítségével vált a város a politikai eszmék érlelődésének, megfogalmazásának centrumából az országos politika irányító központjává. Kétségtelen, hogy a pesti politikai mozgalmak bázisát nem elősorban a pest-budai polgárok jelentették. A politikai küzdelmek vezető ereje továbbra is a nemesség, a haladó gondolatok élharcosa a középnemesség, illetve egyre inkább a nemesi reform-programon túllépő társadalmi átalakulásért síkraszálló nemesi, polgári, sőt plebejus körből származó értelmiség, főleg a Petőfi köré tömörülő értelmiségi ifjúság volt. De a politikai irányzatok, csoportok, pártok összecsapásai nemcsak a sajtóban tükröződtek, nemcsak az országgyűlésen és megyegyűléseken vagy a párthelyiségek falai között zajlottak. A radikális nézeteket valló ifjak vitái például a polgárok által is sűrűn látogatott Pilvax-kávéházban folytak, s az ifjúság az egyes politikusok iránti rokonszenvét vagy ellenszenvét gyakran a város utcáin fejezte ki zajos tüntetésekkel, fáklyásmenetekkel, macskazenével. Ilyenformán a városban lezajló események nem maradhattak és nem is maradtak hatástalanul a polgárságra sem. A tőkés vállalkozó réteg állásfoglalása, melyet gazdasági érdekei s a nemesekkel sokszor közös alapítású vállalkozásai már korábban is a nemesi reformkövetelések oldalára állítottak, többé-kevésbé egyértelmű volt. A céhes kézművesekből, szatócsokból álló kispolgári réteg ugyan szintén erősen szenvedett az osztrák ipar és kereskedelem versenyétől, s ezért fogékony volt a függetlenségi eszmék iránt; ugyanakkor az ipar és kereskedelem szabadságát, a céhek eltörlését, a városigazgatás demokratizálását célzó reformkövetelések nem voltak éppen kedvére valók. E kispolgári réteg politikai érdeklődése korábban nemigen terjedt túl a városi élet horizontján. Vágyuk továbbra is tulajdonképpen a város — és a maguk — kiváltságainak megőrzése volt. Egyre inkább tudomásul kellett azonban venniük, hogy tekintélyük, hatalmuk megőrzése már nemcsak a — kor követelményeinek egyre inkább engedményt tenni kényszerülő — tanács uralmának és korábbi összetételének megszilárdításától, hanem az országos politika irányától is függ. A városi vezető réteg politikailag iskolázottabb, haladóbb része le is vont ebből bizonyos következtetéseket, és sok kérdésben a liberális nemesség óvatos, sokszor következetlen támogatójává vált. A kispolgárság tömegei azonban a különböző politikai pártok és csoportok könnyen megnyerhető, befolyásolható, ingadozó támaszai voltak, s nemegyszer sikerült őket a konzervatív politika támagatójává hajlítani. Végezetül a városi társadalom szegényebb rétegeinek, a kézműveslegényeknek, munkásoknak, valamint az 1840-es rossz termésű évek éhínsége elől a városba tódulok tömegeinek nem volt ugyan világosan körvonalazott politikai programjuk, de nincstelenségük, jogfosztottságuk, kiszolgáltatottságuk következtében készek voltak a polgári átalakulást radikálisabban, következetesebben végrehajtani kívánó ifjú értelmiségiek mellett síkraszállni. A két város lakossága közül — minden ellentmondásosság ellenére — Pesté mutatkozott fogékonyabbnak a reformgondolatok iránt. Ami viszont a városi vezetők állásfoglalását illette az országos politika kérdéseiben, az 1840-es években a budai tanács foglalt határozottabban állást a haladás eszméi mellett. Ezekben az években a városi szervezet demokratizálása jelentős politikai kérdéssé vált; a városok országgyűlési egyenkénti szavazatai jogának vagy szervezeti átalakításának — belrendezésének — elsőbbségéért folyó, látszólag jelentéktelen sorrendi vita mögött nagy horderejű kérdések rejlettek. Ha ugyanis az egyenkénti szavazat jogával a kormány erőteljes ellenőrzése és befolyása alatt álló városi tanácsok 33
