Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
Pest-Buda (1686-1849)
Budán a tőkehiánynak és a népesség jóval lassúbb gyarapodásának következtében az építkezés sokkal kisebb méretű volt, mint Pesten. így e város jobban megőrizte korábbi barokk építészeti stílusát. Építészetében új színfoltot inkább a hegyvidéken kiépülő nyaralónegyedek jelentettek, melyek házai gyakran a nemesi kúriák stílusát utánozták. A XIX. század elejétől a külsejében egyre szépülő, nagyvárosiasodó, s ekkor már vitathatatlanul az ország gazdasági központjának számító Pest fokozatosan magához ragadta az irányítást a szellemi és politikai életben is. Igaz, hogy e város inkább helye és színtere, mintsem társadalmi bázisa volt a polgári átalakulásért és a függetlenség kivívásáért folyó harcoknak, hiszen Magyarországon a feudális viszonyok megrekedése következtében a polgárság nem jelentett számottevő gazdasági és politikai erőt. Az ország gazdasági életében az árutermelő nemesség játszott vezető szerepet, mely osztályhelyzete következtében a fejlődést bénító belső és külső tényezők — az elavult feudális viszonyok továbbélése és a Magyarország számára kedvezőtlen osztrák gazdaságpolitika — közül természetszerűen főleg az utóbbiban látta az előrehaladás akadályát, s ezért elsősorban az állami függetlenség kivívására törekedett. A társadalmi átalakulás terén még a felvilágosodás eszméit magáévá tevő szűk réteg is — néhány kiemelkedő képviselőjét leszámítva — csak mérsékelt reformokat kívánt. A XVIII. század végén a fővárosi szellemi és politikai élet fellendülésében a kormányhivatalok nemesi tisztviselőin és az 1790—93 között Pesten ülésező kilenc országgyűlési bizottság tagjain kívül az értelmiség játszott kiemelkedő szerepet. Ezekben az években a magyarországi értelmiségnek mintegy 10%-a a fővárosban élt, s így hatása — kis létszáma ellenére is — igen jelentős volt. Eleinte a szabadkőműves páholyok nyújtottak keretet a felvilágosodás híveinek az eszmecserére, nézeteik közelítésére; s mivel a páholyok nemes és nem nemes tagjai egyenjogúak voltak, a szabadkőművesség a polgári egyenlőség felé vivő utat egyengette, legalábbis az emberek gondoskodásában. A francia forradalom eszméinek hívei az 1790-es években már szűknek érezték a szabadkőművesség kereteit, s önálló titkos társulatokban tömörültek: Budán olvasókör alakult (Műveltek Társasága), melynek alapítói közé tartozott Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc, Berzeviczy Gergely, Verseghy Ferenc, Őz Pál és Koppi Károly egyetemi tanár. Pesten a társadalmi haladást áhíték központja Abaífy Ferenc ügyvéd háza volt. E szervezkedésbe kapcsolódott be 1794 tavaszán Martinovics Ignác, aki rövidesen magához ragadta a mozgalom irányítójának szerepét. Bár a titkos társaság hálózata a vidékre is kiterjedt, irányító központja a főváros volt, s az 1795 tavaszán bíróság elé állított vádlottaknak is több, mint a fele a pest-budai szervezetből került ki. A bíróság a mozgalom hét vezetőjét halálra, a többi vádlottat hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönbüntetésre ítélte. A jakobinus mozgalom vérbe fojtásával néhány évtizedre sikerült elnyomni és elhallgattatni a társadalmi átalakulás haladóbb eszméit és mozgalmait. A XVIII. és XIX. század fordulóján a politikai és szellemi élet központjába a nemzeti fejlődés, illetve az e fejlődés egyik fontos eszközének tekintett nemzeti nyelv és kultúra kibontakoztatása került. Az egyetem Pestre helyezésének következtében gyors ütemben növekedett a nyomdák és könyvkereskedések száma. A XIX. század első évtizedeiben már e város vált a magyar nyelvű könyvkiadás központjává. Az addig vidéken, elszórtan működő irodalmárok és tudósok egyre nagyobb számban telepedtek le a fővárosban: számuk Pesten az 1820-as években már másfél százra tehető, s a félszázat meghaladta az itt működő festők, szobrászok, művészek száma. Pesten alapították meg a Nemzeti Múzeumot, e város lett a szék-31
