Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)
A középkori testvérvárosok
A tatárjárás elpusztította Pestet és Óbudát, és új rendezést tett szükségessé. A király eredetileg Pest teljes újjáépítésére gondolt, és ezért 1244-ben aranypecsétes kiváltságlevelet (az ún. pesti aranybullát, azaz aranypecséttel ellátott oklevelet) adott a pestieknek. (Dokumentumok I.) Ebből rekonstruálható a kb. tíz évvel korábbi, elpusztult privilégium is. A kiváltságlevél sokban hasonlít a XIII. század első felében kiadott magyarországi városi kiváltságlevelekhez, főleg a székesfehérvárihoz. Hatálya részben kiterjed a jobb parti Kisebb Pestre is. Gazdaságilag egyik legjelentősebb kiváltsága volt a városnak — ritkaság az akkori Magyarországon — a meglehetősen primitíven fogalmazott árumegállító jog (azaz az idegen kereskedők kötelesek voltak áruikat vételre felajánlani, és csak akkor vihették tovább, ha helyi kereskedő nem vásárolta meg), továbbá az ország határán belüli vámmentesség, míg politikailag elöljárójuk és plébánosuk szabad választási joga bizonyult a leglényegesebbnek. A gazdasági élet fejlődése, a társadalmi munkamegosztás egyre inkább szükségessé tette olyan piachelyek kialakulását, ahol a parasztok élelmiszerekért iparcikkeket, iparosok termékeikért élelmiszert, a feudális urak pénzért luxuscikkeket szerezhessenek. A városi kiváltságlevelek biztosították a szabad áruforgalmat a feudális rendszeren belül, és lehetővé tették a magánföldesúri hatóság alól mentes, csak a király alá tartozó városi polgárság többé-kevésbé zavartalan fejlődését, ami azután a kereskedőket és az iparosokat a városokba koncentrálta. Az 1244-es pesti aranybulla is biztosította a kereskedelem szabadságát, sőt az árumegállító joggal az idegen kereskedőket arra kényszerítette, hogy áruikat Pesten a polgároknak ajánlják fel eladásra. A politikai jellegű jogok pedig a feudális urak hatósága alóli mentesítést szolgálták. Pest alig egy-két évig élvezhette újonnan megerősített kiváltságait, mivel az újabb mongol támadás rémhírére a budai várhegyen új várost alapítottak. Erről alapítólevél nem maradt fenn, azonban joggal feltételezhető, hogy Pest lakosságának egy részét, főleg a vezető réteget telepítették át. Ennek bizonyítéka, hogy a bal parti város a XV. század elejéig jobb parti — fiatalabb — testvérétől függött, az 1244-es aranybulla Buda levéltárába került, és Buda vette át Pest pecsétjét is. Pest új pecsétképe is mutatja hátrányosabb jogállását: egytomyú várat ábrázol, szemben a budai (és régi pesti) három tornyossal. Ezt igazolja Buda német neve, Ofen is, amely a Pest név szó szerinti fordítása (kemence, kályha). Nem az egész népessége költözött át, valamelyes lakosság a budai tanács által kinevezett bírája irányítása alatt Pesten maradt. Az új várost a később Várhegynek nevezett, hosszan elnyúló, keskeny háromszög alakú budai fennsíkon alapították. A fennsík szélét erődítették. Bár a tanács hivatalosan a Pestújhegyi Vár tanácsának nevezte magát a középkor végéig, a várost az alapítástól kezdve általában mégis Budának hívták, hiszen a terület az eredeti budai uradalomhoz tartozott. A város vezetését a Várhegy tanácsa és polgárai vették át. Ez azért lényeges, mert az új városhoz csatolták egyrészt Kisebb Pestet, amelyet a XIV. századtól kezdve — megkülönböztetésül a már említett Felhévíztől — egyre gyakrabban Alhévíznek neveztek, másrészt Felhévíz déli felét, azaz a Várhegy és a Duna közti területet, továbbá talán egy királynéi birtokközpontot is. Az új városnak mind védelmi, mind gazdasági igényeket ki kellett elégítenie, ez tervszerű beépítésében is megmutatkozott. Az egész fennsíkot fallal kellett övezni; a déli elkeskenyedő és legalacsonyabb, tehát legnehezebben védhető sarkán épült fel a király vára. Külső támadással szemben védelmi egységet alkotott a polgári várossal, egyébként azonban elkülönült tőle. A Vámegyed utcahálózata tervszerűen épült ki. 13
