Ságvári Ágnes (szerk.): Budapest. Fővárosunk története (Budapest, 1973)

Dokumentumok

A proletárdiktatúra megbízásából vezető állást betöltött vagy a kommunista mozgalmakban aktív részt vett alkalmazottakkal szemben való eljárás 1919. augusztus 8. A tanács a folyó évi augusztus 7-én hozott 96.114/1919—I. számú határozatában kimon­dotta, hogy mindazok ellen a közigazgatási illetve intézeti, üzemi és vállalati alkalmazottak ellen, akik a proletárdiktatúra alatt és ennek megbízásából megelőző alkalmaztatásuknál nagyobb hatáskörű vezető állást töltöttek be akár a fővárosnál, akár másutt, vagy pedig a kommunista mozgalmakban aktív részt vettek, — amennyiben ennek velük szemben egyáltalában helye lehet, — a fegyelmi eljárás a fölfüggesztésnek a kimondása mellett, haladéktalanul megindítandó. Ennek folytán fölhívom az összes fővárosi hivatalok, intézetek és üzemek vezetőit, hogy mindazokról az alkalmazottakról, akik ellen véleményük szerint a föntebb említett okokból eljárásnak helye lehet, a tényállás tüzetes megjelölésével egyénenként külön-külön tegyenek hozzám a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb nyolc nap leforgása alatt jelentést. A tanácsnak föntebb hivatkozott határozatához képest vizsgálat tárgyává kell tenni továbbá azt is, hogy nem forog-e fenn bűnvádi eljárás megindításának szüksége egyes — és pedig akár a fővárosnál szolgálatban álló, akár pedig a proletár-diktatúra által alkalmazott — olyan alkalmazottak ellen, akik a proletár-diktatúra megbízásából pénzt kezeltek, vagy akiknek a proletár-diktatúra alatt utalványozási joguk volt. Ennek folytán fölhívom a hivatalfőnököket, az intézetek és üzemek vezetőit arra is, hogy a most említett körülményt szintén tegyék beható vizsgálat tárgyává és amennyiben az eljárás megindításának szükségességét fönforogni látják, tegyenek e végből hozzám haladéktalanul kellően megokolt előterjesztést. Erről az összes fővárosi hivatalok, intézetek és üzemek vezetőit értesítem. Budapest, 1919. augusztus 8-án. Bódy polgármester Fővárosi Közlöny (a főváros hivatalos lapja), 1919. augusztus 15.31. szám. 96.115/1919—I. sz. XVII. XVIII. „Keresztény-nemzeti” gazdasági program (Részlet a főváros közgyűlésének jegyzőkönyvéből) 1921. március 9. A közgyűlés... elhatározza, hogy a Nemzetgyűléshez feliratot, a kormányhoz pedig felterjesztést intéz egyrészt azért, hogy a kormányt arról az álláspontról, melyet a főváros közönsége a kereskedelemnek és iparnak keresztény erkölcsi alapon való kifejlesztése érdekében elfoglal, tájékoztassa, másrészt pedig azért, hogy közölje azokat a teendőket, amelyek a főváros közönségének véleménye szerint szükségesek, hogy Budapest a keres­kedelem és ipar szempontjából a nemzetközi forgalomba bekapcsoltassék. 99

Next

/
Thumbnails
Contents