Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
kölcsön— és visszahatásban áll az életmód többi szférájával, miként azok is hatnak erre. Mert vitathatatlanul tény, hogy a szabadidő léte, nem léte, eltöltésének mikéntje elsősorban a gazdasági-társadalmi struktúrában, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye által meghatározott, de a szubjektum szerepe sem elhanyagolható. Az egyén választhatja ki igényeinek és törekvéseinek megfelelően, természetesen az adott lehetőségein belül, hogy meglevő szabadidejét mivel és miként tölti el. Ha pl. szakmai fejlesztésére, művelésére fordítja azt, megszerzett új ismeretei, esetleg új végzettsége következtében uj helyre kerülhet a társadalmi munkamegosztás rendszerében. Uj munka és anyagi körülmények közé juthat, új életformát alakíthat kis, de új igényei is támadhatnak, és ez újratermelheti a leírt folyamatot. Ily módon dialektikus szemléletű megközelítéssel kell megkeresnünk egy—egy osztályra, rétegre jellemző azon legtipikusabb jegyeket, amelyek hitelesen illusztrálhatják az adott korban az adott csoport szórakozását, kultúráját, művelődését. A történeti kiállítások elsősorban dokumentumok, fényképek és ábrázolások segítségével mutatják be a történeti eseményeket, folyamatokat. Természetszerűleg törekszenek háromdimenziós tárgyak bevonására is, de sajnálatos módon az újkori történeti muzeológia tárgyai — legalábbis azoknak egy része — még nem vívták ki azt az elsődleges forrásértéket, amelyet a régészeti vagy a néprajzi tárgyak a magukénak mondhatnak. Az életmódtörténeti kérdések pedig múzeumi vonatkozásban elsősorban tárgyakban foghatók meg. Az életmód történeti kiállításokon így a tárgyak kapnak elsődleges hangsúlyt, természetesen a jól dokumentált hiteles tárgyak. Elsősorban a tárgyaknak kell elmondaniuk mindent, a papír, a dokumentum, az ábrázolás kísérő, magyarázó vagy alátámasztó szerepet hordoz az üyen jellegű kiállításokon. A legideálisabb esetben, — amikor ismert a tárgy készítő műhelye, esetleg a készítő személye és a készítés eszközei, útja a kereskedelemben és a megvásárlás utáni helye, rendeltetése, gazdája, akkor az illető tárgy illusztrálni képes, ha az iparról van szó, attól függően, hogy hol, hogyan készült, a kézműipart, vagy éppen a nagyipart, ha a kereskedelem a téma, annak megfelelő válfaját, vagy ha a használatban betöltött szerepét vizsgáljuk, megvásárlójának, gazdájának életéről tár fel egy apró részletet. Egyetlen tárgy kapcsán, tehát betekintést nyerhetünk olyan kérdések egész sorába, amelyek mind az életmódról beszélnek csak más más vonatkozásban. Az életmódtörténeti kiállítások akkor töltik be helyesen a hivatásukat, ha képesek a tárgyak sokarcúságát kiaknázni, és segítségükkel a lehető legtöbbet elmondani a vizsgált kor emberéről. A Budapesti Történeti Múzeumban évek óta folynak életmódtörténeti kutatások, ezeknek egyik eredménye volt az „így élnek a Budapestiek a XVIII. századtól napjainkig'’ című életmódtörténeti kiállítássorozat. A kiállításokra való felkészülés során nyertük első tapasztalatainkat a témával kapcsolatban, majd maguk a kiállítások vetettek fel új kérdéseket, problémákat. Ezeknek birtokában folytatódik — immáron életmódtörténeti kutatócsoport keretein belül — a gyűjtő, feldolgozó munka a Budapesti Történeti Múzeum Várostörténeti Főosztályán. 65
