Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)

Intézményeink életéből

kutatások ez évben is elsősorban a lakóépületekhez csatlakozó kiszolgáló létesítmények építési és tervezési munkáihoz, továbbá az úthálózat korszerűsítéséhez kapcsolódtak. Megindultak a XVIII—XIX. századi műemléki épületek helyreállításához szükséges periódus kutatások. Ez a munka a következő évekre is áthúzódik. Leletmentéseket végeztünk a kerületben folyó közműve­sítések és egyéb földmunkáknál. Az Óbuda területén megépülő újabb lakótelepek előzetes munkálatait figyeltük (Kaszásdűlő stb.). A feltárásokat a királynői város területén elsősorban a vár erődítésének eddig még fel nem tárt szakaszaira összpontosítottuk.. így a vár keleti, az északi s továbbá a nyugati oldalán. A kö­zépkori vár további kutatását elsősorban a jelenlegi úttest, ületve a ma is álló épületek alatt lehet­ne folytatni. Továbbra is nagyon fontos témánknak éreztük a középkori útrendszer kutatását. így elsősor­ban a két Ё—D-i utat és a Dunához levezető K—Ny-i utaknak további pontokon való megkutatá­sát. Az utakhoz csatlakozó építmények feltárását. Telekhatárok meghatározását. A káptalani város területén a Fő tér környékén folytattuk ezt az észak—déli és kelet—nyuga­ti útrendszer és épületek kutatását, mellyel a korai prépostsági templom helyét szeretnénk megha­tározni. A ferences kolostor nyugati határát kerestük. Azonosítani kívántuk a XVIII. századi tér­képeken a Flórián tér területén jelzett falmaradványokat. Folytattuk a középkori Fehéregyháza helyének meghatározására a régészeti kutatást. Az Óbuda körüli középkori falak kutatásának keretében figyeltük a közművesítéseket Bé­kásmegyer, Csillaghegy térségében. 33. / Királynéi vár erődfal és árok kutatása. Kálvin u. — Polgár tér, Korvin Ottó u., Kálvin u. - Korvin O. u. — Polgár tér. Kábelárok leletmentés. Régész: Altmann Júlia. 46. / Vár környéke - Klarisszák környéke É—D-i út és beépítés kutatása Fényes A., (Magyar Lajos u.) Polgár — Tanuló utca. Régész: Bertalan Vilmosné. 37./, 38./, 39./, 40./ Ё—D-i középkori utca (tér) és Ny-i oldalon levő középkori beépítés ku­tatása. Lajos u. 152, 156, 158, Zichy u. 7. leletmentés. Régész: Bertalan Vilmosné. 43./ 1355-ös hatáijárás déli szakaszának meghatározása. Ut kutatása a vártól К-re. Árpád fe­jedelem útja. Régész: Csorba Csaba. 45./ Utkutatás a vártól ÉNy-ra. Pacsirta utca, Föld - Gyűrű utca. Régész: Csorba Csaba. 41./, 42./ Középkori kápolna környékének, temetőnek kutatása. Templom u. Leletmentés. Régész: Csorba Csaba. 32./ Káptalani város. É—D-i út kutatása. Kő u. - Laktanya u. között. Régész: Bertalan Vil­mosné. 35./ K-Ny-i út - Ferencesek környékének kutatása. Régész: Bertalan Vümosné. 34. / XVIII. századi térkép adatainak azonosítása. Falmaradványok kormeghatározása. Flóri­án tér. Régész: Kaba Melinda. Fehéregyháza kutatása 47. / A múlt században feltárt ,,X. sz.-i kápolna” hitelesítése. Táborhegyi út 14. Régész: Csor­ba Csaba. 59

Next

/
Thumbnails
Contents