Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
lelkes elképzeléseivel és tettrekész akarásával sokat tett az állatkert érdekében. Sajnos, erről a tisztségről Xantus viszonylag rövid idő után lemondott, de az állatkert patronálását és tudományos irány vitelét haláláig szívügyének tekintette. Az újonnan alapított állatkert anyagi gondokkal küzdött. Azt remélték, hogy átszervezéssel ez a probléma megoldható. 1872-ben a Részvény Társaság helyett a kert irányítását át is vette az akkor alakult ^Uat— és Növény honosító Társaság”. Az új vezetés mellett sem szűntek meg azonban az anyagi gondok, bár ezért mindent megtettek. Arra is hajlandók voltak, hogy „mutatványos” és „mulattató” hellyé változtassák a kert nagyrészét. Mivel az „Állat— és Növény honosító. Társaság” hosszú éveken át sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt az állatkert alapításának eredeti célkitűzéseitől is eltért, 1907-ben döntés született a Társaság megszüntetéséről. A főváros még ugyanez évben (1907) fél millió koronát szavazott meg egy új állatkert létesítésére. 1908-ra elkészültek az új tervek; 1909 elején bezárták az állatkertet és egy sohasem látott nagyarányú építkezés vette ezzel kezdetét. Ez időtől épültek az akkori kor „tetszetős” stílusú állatházai és építményei, mint pl. az Elefántház, a Szarvasház, a Madárház, a Főkapu és ekkor született meg a vasváz—szerkezetű Pálmaház építésének megrendelése. Ugyancsak ekkor hívtak meg olasz mestereket, hogy építsenek hagenbecki (Hamburg—Stellingen ZOO 1907) mintára olyan műsziklákat, amelyek nemcsak tagolják ésszerűen a kertet, hanem növelik is a területet és az állatoknak „szebb tartózkodó-helyet” biztosítanak. 1912-ben nyílt meg ismét az állatkert, amely ekkor európai viszonylatban is szépnek és viszonylag korszerűnek volt mondható és egyedül állt abban is, hogy nemcsak állat— hanem növénykert is volt. Az állatkert irányítását és tulajdonjogát a főváros vette át és Lendl Adolf egyetemi tanárt bízta meg az új állatkert igazgatásával, aki 1919-ig viselte ezt a tisztséget és ez alatt igen sokat tett a kert felvirágoztatásáért és azért, hogy a természet megismerésére minél több embernek legyen lehetősége és a „tudnivalók” a valóságnak megfelelően terjedjenek. Tulajdonképpen ekkor tették le az állatkertben annak a bemutatási módnak, ami még ma is egész Európában szinte egyedül álló; hogy az élővilágot rendszertani csoportosításban mutatja be. Több igazgató—váltás után 1929-től a nagyhírű Nádler Herbertet bízták meg az igazgatással akit mint vadászírót ismert a közönség. Nádler 1948-ig vezette a kertet, igyekezett bővíteni a bemutatandó egyedek fajait, új épületeket emeltetett, a régiek közül néhányat korszerűsítetett, amennyire a főváros anyagi lehetőségei engedték. A II. világháború az állatkertet is alaposan megtépázta. Romhalmazzá változott szinte minden épület, elpusztultak az állatok és kipusztult a növények nagy része is. A károk olyan nagyok voltak, hogy szinte valószínűtlennek tűnt, hogy az állatkertbe egyhamar élet költözzön, de az akarás csodát művelt. Az állatkert dolgozói és a főváros lakossága összefogott annak érdekében, hogy az állatkert ismét megnyithassa kapuit a nagyközönség számára. Legelső feladatként elfogadható körülményeket teremtettek annak a néhány állatnak (4 emlős, 5 madár), amely átvé45
